Állattenyésztés

Az 1,24 milliárd forint kormányzati támogatással jövő nyárra felépülő böhönyei takarmánygyártó üzem kapacitása évi 100 ezer tonna lesz. A beruházás egyedülálló lesz Magyarországon.


Magyarország az elmúlt években sikeres újraiparosítási politikát folytatott, ezzel együtt megmaradt a mezőgazdaság stratégiai szerepe Az agráriumban és az élelmiszeriparban meghatározó az innováció, csak az új technológiákat kidolgozó és alkalmazó vállalatok lehetnek sikeresek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó TBZ Táp Kft. 3,1 milliárd forintból épülő takarmánygyártó üzemének bokrétaavatóján a Somogy megyei Böhönye-Terebezdpusztán.

Claessens Peter, a cégcsoport egyik tulajdonosa elmondta, hogy az 1,24 milliárd forint kormányzati támogatással jövő nyárra felépülő takarmánygyártó üzem kapacitása évi 100 ezer tonna lesz, amelynek nagy részét saját állataik neveléséhez használják fel. A fejlesztéssel alkalmazottaik száma 250-ről 300-ra nő. Közölte, a beruházás egyedülálló Magyarországon, a technológia ugyanis lehetővé teszi a nyers kukorica feldolgozását, ezzel jelentős energia-megtakarítást érnek el, és csökken a cég ökológiai lábnyoma is.

A belga származású Claessens család negyedszázada vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. A család tagjai magyar állampolgárságot kaptak, cégcsoportjuk Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha-tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hízlalással, növénytermesztéssel foglalkozik. Claessens Peter közölte, hogy több mint 2 ezer tehenük van, tejtermelésük idén 22 millió liter lesz, tenyészkoca-állományuk 8500 egyedből áll, az állatok évente 350 ezer malacot hoznak világra. Ezek felét a saját hízlaldájukban nevelik fel, a többi magyar gazdákhoz kerül. Az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik és környékbeli gazdáktól vásárolják.

Zsoldos Márta Piroska, Böhönye polgármestere elmondta, Somogy területének 82 százaléka termőföld, a mezőgazdaságból több mint 50 ezren élnek. Jelezte, Böhönye területének 90 százaléka termőföld, az agráriumban 250-en dolgoznak, a mezőgazdasági vállalkozások a település legnagyobb adófizetői közé tartoznak.
– A növénytermesztésben az önkormányzat is részt vállal, a helyben megtermelt zöldséget a gyermekélelmezésben használják fel, a többletet a lakosságnak értékesítik – fűzte hozzá.


(MTI)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei