`

Idén minden eddiginél korábban kezdődött, az ország nagy részén lassan véget is ér a szüret. A termelők kiváló minőségű alapanyagot adtak át, a borászok pedig bizakodók – írta a Magyar Idők.


Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a lapnak elmondta: vannak eltérések az egyes borvidékek között. A klímaváltozás idei hatásai miatt is több szempontból különleges lesz a 2018-as évjárat.
– Van, ahol már a szőlő több mint 95 százalékát betakarították, a pincészetek a feldolgozással is végeztek, sőt az újborok közül néhány tétel a fogyasztók asztalára került. Ugyanakkor elsősorban a kék szőlőfajták termesztői körzetében még javában tart a szüret, ahogy a tokaji borvidéken sem végeztek a munkálatokkal. Utóbbi esetében elsősorban a száraz és az alapborok elkészítésére szánt szőlőket szedték le, a késői szüretelésű és a szamorodni bornak szánt szőlő is a tőkéken van még, a termelők többsége várja az aszúsodást.

A szakember szerint az idei minőségi szempontból kiemelkedő évjárat lehet, ezt támasztják alá az első jelentések is. Mennyiségi szempontból pedig a tavalyinál magasabb termés valószínűsíthető az előzetes adatok alapján. A szezon különlegessége ugyanakkor nemcsak a szőlőtermelői, hanem a borászati oldalon is megmutatkozott. A meleg hatására összetorlódtak a fajták, a pincészetekbe ezért rövid időn belül nagy mennyiségű szőlő érkezett be, amit mielőbb fel kellett dolgozni.
 – Szerencsére az elmúlt időszak vidékfejlesztési támogatásainak köszönhetően a borászatok megfelelő technológiai háttérrel rendelkeznek, így döntő többségük kiválóan helytállt, és a hirtelen bezúduló nagy mennyiségű tételt is alapvetően gond nélkül fel tudták dolgozni – emelte ki Brazsil Dávid. – De voltak olyan pincészetek is, ahol két-három napra le kellett állniuk a felvásárlással, hogy a szükséges fejtéseket elvégezhessék annak érdekében, hogy a szerződött partnerek szőlőjét gond nélkül át tudják venni.

Az árakkal kapcsolatban elmondta: tapasztalataik szerint egyre nagyobb jelentősége van a termelők és a borászok közötti szerződéses kapcsolatnak.
– A szőlősgazdák és a borászatok közé hidat kell építeni, ezt a HNT már korábban megfogalmazta. A termelőknek, de a borászatoknak is nagyon fontos, hogy élő szerződéssel álljanak neki az évnek – jegyezte meg. – Azok a termelők, akik jó kondíciójú ültetvénnyel rendelkeznek és szerződéses viszonyban állnak valamelyik pincészettel, az egy hektárra vetített jövedelem szempontjából az előző évhez hasonló vagy azt meghaladó eredményekkel zárhatják az évet. A borászatok ugyanis, a nagyobb hozam ellenére, akár erőn felül is átvették a szőlőt a szerződéses partnereiktől.

Természetesen ez a szezon sem volt teljesen zökkenőmentes. Főleg azon gazdálkodóknak, akik nem rendelkeztek ilyen kapcsolatokkal, gondjuk adódhatott az értékesítéssel. Emellett volt egy-két fajta, amelyet a szűkülő kereslet miatt nehezebb volt eladni. Ezt a problémát ugyanakkor csak hosszú távon lehet megoldani. A HNT szakmai álláspontja szerint – amelyet az ágazati stratégiában megfogalmaztak – a cél az átgondolt telepítéspolitika, amelynek legfontosabb eleme a piac. A termelőknek már a telepítés előtt konzultálniuk kell a borászatokkal, hogy milyen típusú, fajtájú és minőségű szőlőre van szükség. Vagyis olyan fajtákat kell termelni, amelyekre a piacon is kereslet van.


(forrás: Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám