Növénytermesztés

Nagy eltérések vannak a gabonahozamokban a betakarítás félidejénél; a termés minősége jó, de a mennyiség elmaradhat a tavalyitól – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke.


Vancsura József elmondta: az extrém időjárási körülmények jelentősen befolyásolták a termésmennyiséget; sok helyen károsította a gabonát belvíz, jég vagy aszály. Példaként említette a búzát, ahol volt hektáronként 3,1 és 9 tonnás hozam is. A termés minősége jó, a búza mintegy 60 százaléka étkezési minőségű lehet.
A gazdálkodók az őszi búza és a repce betakarításának már több mint 50 százalékával végeztek, az árpa aratása pedig a végéhez közeledik. A GOSZ elnöke megjegyezte: a termés mennyisége várhatóan 10-20 százalékkal lesz kevesebb elelőző évinél. Így a korábbi előrejelzések helytállóak, de a hozamokról csak az aratás befejezése után lehet végleges adatokat mondani.

Fazekas Sándor a földművelésügyi miniszter szombaton azt nyilatkozta, hogy országosan csaknem egymillió hektáron termett őszi búza negyede már a magtárakban, tárolókban van; az idei termésátlag 5,2 tonna körül lesz hektáronként.

Idén az aratás augusztus 1-re befejeződik.

 


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok