`

A tavalyinál nagyobb termésre számítanak a gazdák szinte minden gyümölcs fajtából. Viszont igen csak nagy a szóródás az árakban.


A tavalyi 750 ezer tonna hazai gyümölcstermésnél idén valamivel jobbra lehet számítani a kisebb fagykárok ellenére. Becslések szerint 2017-ben akár 800-850 ezer tonna gyümölcsöt is szüretelhetnek a gazdák - írta a Népszava.
- Az egyik legnépszerűbb gyümölcsből, az almából a múlt évi 500 ezer tonna helyett 600-620 ezer tonna teremhet. Ennek azonban alig 30 százaléka az étkezési, a többi léalma - nyilatkozta a Népszavának Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezetnél (FruitVeB) elnöke. - Ez elsősorban a korszerűtlen ültetvények viszonylag magas arányának tudható be, illetve annak, hogy kevés almáskertet öntöznek. Azonban a fordított arány lenne a kívánatos.

Az étkezési alma ára talán nem haladja meg jelentősen a tavalyi szintet, de a feldolgozott termékek, mint például az almalé esetében, akár drágulás is bekövetkezhet. A legnagyobb európai almatermelő Lengyelországban ugyanis a 4,5 millió tonnás almatermés az ottani igen jelentős fagykár miatt 30-40 százalékos veszteséget szenvedett el. A szervezet elnöke megjegyezte, már megjelentek Magyarországon a lengyel feldolgozóipar felvásárlói. Ez pedig keresleti piacot teremt, ami mindenképpen árfelhajtó hatással járhat.

A meggyszezon éppen ,,dübörög". A 13 000-13 500 hektárról várhatóan 65 ezer tonna termést szüretelhetnek. Ennek nagyjából 80 százaléka ipari meggy. A napokban véget ért a szamóca, vagy közkeletű nevén az eperszezon. A 800 hektárból mintegy 500 hektáron ,,fóliás" eper termett. Idén nagyjából 8 ezer tonna szamócát kínáltak a vásárlóknak, többnyire a tavalyi árakon. Az áprilisban indult hazai szezon kezdetén még 1800-2000 forintos kilónkénti eperár június közepére 600-700 forintra olvadt.

Igen jó termés ígérkezik viszont őszi- és kajszibarackból itthon és az európai termelőknél egyaránt. A tavaszi fagyok alig érintették ezeket a gyümölcsfajtákat. Ez a termelőknek nem feltétlenül jelent felhőtlen örömöt, de a vásárlók a múlt évinél alacsonyabb árakban reménykedhetnek. Az összesen 4000 hektáron termesztett kajszibarackból 30 ezer tonna várható, míg a 4200- 4500 hektár őszibarack-ültetvényeken 40-45 ezer tonna gyümölcsöt szüretelhetnek.


(Népszava)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám