`

Miniszteri rendeletben szabályozná a termények átvételéhez kapcsolódó mintavételi eljárás szabályait a Földművelésügyi Minisztérium – tudta meg a Magyar Idők.

 


A tárca tájékoztatása szerint még az idén vagy legkésőbb a jövő év első negyedében bevezethetik az új minősítési szabályokat. A rendszer egyértelműen meghatározza majd a termelő és a felvásárló feladatait is. Ha pedig a vizsgálati eredmények során vita merül fel a termelő és a kereskedő vagy a felvásárló közt, a termelői ellenminta vizsgálatával cáfolható a felvásárló által bemutatott vizsgálati eredmény.
A minisztérium szerint az új rendszer nem jár majd többletfeladattal. A legnagyobb előnye, hogy a bizonyos felvásárlóknál előforduló tisztességtelen felvásárlói magatartást az ellenminta vizsgálatának lehetőségével ki lehet küszöbölni. Ennek köszönhetően a szántóföldi növények termesztésével foglalkozó gazdálkodók biztosak lehetnek abban, hogy milyen minőségű terményt adtak el, s így annak értékében is.


Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy korábbi képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában jelezte: az utóbbi évek gyakorlata azt mutatja, hogy az átvevőhelyek egy részén bizonytalan és nehézkes volt az átadott termék minőségének pontos meghatározása és a minőségi problémák utólagos vitarendezési lehetősége is. Ennek oka, hogy egyszerre nagy mennyiségű áru jelentkezett a felvásárlóknál, a minőségi paraméterek meghatározására használt eszközök pedig elavultak vagy hiányoztak a telepről. A tárcavezető szerint ugyanakkor a növénytermesztési folyamat eredményességét a termés mennyisége mellett a minősége is alapvetően befolyásolja.
A tárca tájékoztatása szerint az új szabályozás mellett, amely megteremti a vitarendezéshez szükséges vizsgálatok egységes rendszerét, továbbra is használatban maradnak a legfontosabb növények minőségét meghatározó előírások. Ezek a termelő számára biztos pontot jelentenek, amihez viszonyítani tudják a saját termésüket, s ezzel felbecsülni a saját piaci lehetőségeiket. A miniszter az írásbeli válaszában kitért arra is, hogy a kialakítandó szabályozás nem terheli majd felesleges adminisztrációval az átvételi rendszert, és nem tartalmaz aránytalanságot sem a termelők, sem a felvásárlók részére.


Pótsa Zsófia, a gabonaszövetség főtitkára a Magyar Időknek elmondta: egyelőre nem ismerik az új szabályozás tervezetét. Ma a felvásárló a felhasználási céltól függően, elsősorban a feldolgozó által előírt követelményekhez igazodóan határozza meg az átvételi minőségi paramétereket, amihez a termelőknek alkalmazkodniuk kell. A felvásárlók és a termelők közti szerződések különbözők, ebben a leggyakrabban minden olyan paramétert rögzítenek, ami a minősítésre vonatkozik. Tapasztalatai szerint a gazdák és a felvásárlók közt valóban előfordulnak viták, ezt azonban független szakértői laborokban végzett minősítéssel a legtöbbször fel lehet oldani. Jelezte: jelenleg is szigorú előírások vonatkoznak a mintavételre és a minősítés szabályaira.


(Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám