`

A héten megkezdődött a Vilmos körte szedése. A termesztők a fagy- és a jégkárok miatt átlagosan csaknem ötven százalékos terméskieséssel kalkulálnak.

 


Idén hiány lehet körtéből a tavaszi fagy-, valamint a nyári jégkárok miatt – mondta el Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a Magyar Hírlapnak.

 

 

A Bodrogközben több fajta terméskiesése negyven-ötven százalékra tehető az időjárási károk miatt, de egyes zalai ültetvényeken például kilencvenszázalékos terméskieséssel kalkuláltak, és Szatmárban is jelentős gondot okozott a kedvezőtlen időjárás. Magyarországon az Alpokalja, a Bodrogköz és Szatmár a három nagy körtetermőtáj, ezeken a főként ártéri területeken ugyanis több az eső, illetve nem jellemző a légköri aszály. A meghatározó fajták, így a Vilmos, a Packham’s és a Bosc kobak (Alexander) hektáronként átlagosan mintegy harminctonnás hozamra képesek. Magyarországon évente 23 és 28 ezer tonna körte termett az elmúlt esztendőkben.
Csizmadia jelezte: a körte macerás és kényes gyümölcs, számos kártevő megtámadja, például a körtelevélbolha, amely a leveleket szívogatja, majd mézharmatot termel, így eladhatatlanná teszi a gyümölcsöt. Csak az első osztályú, érett körte adható el, amit zölden szednek, és hét-tíz nap kell az utóéréséhez.


Csengő Miklós sárospataki körtetermesztő a Magyar Hírlapnak hangsúlyozta: ezen a héten kezdődik a Vilmos körte szedése, a termés akár negyven tonna is lehet hektáronként. Csengő megjegyezte: a körte árát nagyban befolyásolja a fizetőképes kereslet. A 350-400 forintos jelenlegi kilónkénti piaci ár alig harmadát kapja meg a termesztő a felvásárláskor.

Magyarországra főként februárban importálnak körtét: Olaszországból, Hollandiából és Belgiumból, ezek az országok az Európai Unió legnagyobb körtetermesztői. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a behozatal mintegy kétezer tonnát jelent évente. A magyar export Ausztriába, Szlovákiába, Romániába, Németországba, Finnországba, a skandináv államokba irányul. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének az adatai szerint elérte a 25 millió tonnát a világ körtetermése. Ázsiának ebből 78 százalékos a részesedése, Európának pedig tizenkét százalék.

 

(Magyar Hírlap)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám