`

A termelési volumen 0,7 százalékos csökkenése, valamint a termelői árak 3,8 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 3,1 százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest. A gabonafélék, az élő állatok és a burgonya kivételével a mezőgazdasági termékek termelése stagnált vagy csökkent – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


A növénytermesztés volumene 2,3 százalékkal mérséklődött az első előzetes adatok szerint. A 3,0 százalékos áremelkedéssel együtt az idei termelési érték 0,7 százalékkal haladta meg a tavalyit és 1569 milliárd forintot tett ki. A gabonafélék termésmennyisége összességében 3,3 százalékkal lett nagyobb, a kukorica és a búza termelése egyaránt nőtt. Az árak 0,8 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbiaktól, így a gabonafélék termelési értéke 2,5 százalékkal nőtt.

Az ipari növények mennyisége 8,2 százalékkal kisebb volt az előző évinél, az árak 4,0 százalékos emelkedésével együtt is 4,5 százalékkal elmaradt a termelés értéke a 2018-astól. Az olajos magvúak közül a repce termelése esett vissza a legnagyobb mértékben, és csupán a fehérjenövények termelése emelkedett. A takarmánynövények termés mennyisége 1,0 százalékkal csökkent és az árak alig 0,2 százalékos emelkedése sem kompenzálta a veszteséget. A kertészeti termékekből 5,7 százalékkal nőtt a termés mennyisége, az árak mégis 37,9 százalékkal emelkedtek, így a termelés értékben 45,8 százalékkal meghaladta tavalyit, de még így sem ért el 2,5 százalékos részesedést a növénytermesztésben előállított termelési értékből.  

Az állattenyésztés teljes termelési volumene 1,7 százalékkal nőtt. Az élő állatok mennyisége 2,5 százalékkal emelkedett, elsősorban a szarvasmarha- és a sertéstartás bővülése miatt. A juh, a kecske, a ló és az egyéb állatok mennyisége nem változott, a baromfié csökkent. A termelési volumen szerény emelkedését 7,1 százalékos áremelkedés kísérte, ezzel az állattenyésztésben előállított termelési érték 9,8 százalékkal haladta meg ebben az évben a tavalyit. Az állati termékek termelési volumene a tavalyi szinten stagnált és a 0,6 százalékos áremelkedéssel nőtt a termelés értéke.

A folyó termelőfelhasználás volumene 0,7 százalékkal, a  3,3 százalékos áremelkedéssel értékben 4,1 százalékkal növekedett. Az első adatok alapján a ráfordítások közül az állatgyógyászat volumenében következett be jelentős bővülés, a többi ráfordítás kevésbé emelkedett, egyedül a műtrágya felhasználása csökkent. A mezőgazdaságban előállított bruttó hozzáadott érték 1,7 százalékkal nőtt, 1223,9 milliárd forintot tett ki, ami 21,4 milliárd forinttal több a tavalyinál.


(KSH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám