Az áfacsökkentés minden végtermék esetében növelte annak fogyasztását, továbbá jótékonyan hatott a gazdasági környezetre is, mert fehéredtek az érintett területek. Az agrártárca a kedvező tendencia folytatását várja 2018-ban is.
2014 óta folyamatos élelmiszereket (is) érintő áfacsökkentés, és miután 2018 elejétől immár a sertésbelsőségek is a kedvezményes, 5 százalékos kulcs alá tartoznak az egy hónapja elfogadott jövő évi büdzsé alapján, így elsőként a teljes sertés-termékpályáról lehet majd elmondani, hogy valamennyi elemét érinti a változás. Mint Czerván György, a földművelésügyi tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára a 2018-as élelmiszeráfa-csökkentés és annak várható hatásait vázoló hétfői sajtótájékoztatóján megjegyezte, az előre kalkulálható volt, hogy a sertést érintő eddigi adóintézkedések 25 milliárd forintos bevételkiesést jelentettek az államnak, és annak ellenére, hogy a piac fehéredését többféle szempont szerint lehet értékelni, összességében az látható, hogy a bevételkiesés kevesebb, mint amennyi többletbevétel keletkezett a pozitív változások hatására.
Szintén jelentős módosulás, hogy jövőre az étkezési célú hal adókulcsa is mérséklődik, ettől elsősorban az évi 6-7 kg/fő éves fogyasztás emelkedését várja a tárca, mivel Magyarország e tekintetben jelentősen el van maradva az uniós átlagtól. Az államtitkár megjegyezte, bár Magyarország a harmadik legnagyobb pontytermelő ország az európai közösségben, ez a „nagyság” pont a fogyasztási adatokon nem látszik.
Ettől az esztendőtől a baromfi (házityúk, kacsa, liba, pulyka, gyöngytyúk) élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva, valamint a tojás és a friss tej forgalmi adója csökkent 5 százalékra. Mint Czerván György elmondta, az első negyedéves adatok alapján utóbbi két terméknél 2,2 százalékos belföldi értékesítés-növekedést tapasztaltak a 2016-os hasonló időszakhoz képest, ezt az áfacsökkentés hatásának tulajdonította. Hozzátette, a baromfi esetében nehéz volt szám szerint kimutatni ilyet, mert az ágazat életét még az év elején is erősen befolyásolta, torzította a madárinfluenza jelenléte. Az államtitkár szerint a baromfiágazati szereplők kedvező változásokról számoltak be, és visszajelzéseik szerint a csökkentés nélkül még magasabb lenne – a piaci változásokat, az alapanyag-drágulásokat és az emelkedő bérterheket is ,,tükröző" – fogyasztói ár.
Czerván György úgy vélte, az áfacsökkentés minden végtermék esetében növelte annak fogyasztását, továbbá jótékonyan hatott a gazdasági környezetre is, mert fehéredtek az érintett területek. A hal áfájának mérséklése várhatóan mintegy 10 ezer forint megtakarítást jelent majd egy év alatt egy négyfős család számára, a belsőségek (sertés és baromfi) fogyasztásánál az áfa csökkentése jövőre további 1000-1500 forint megtakarítást jelent majd a családoknak; az összes eddigi, 2014 óta tartó forgalmiadó-intézkedésnek köszönhetően pedig mintegy 50-60 ezer forinttal maradt meg több a háztartásoknál.
Az esetleges 2019-es változásokról – hogy mely termékek kerülhetnek az alacsonyabb áfakulcs körébe – nem mert találgatásokba bocsátkozni az államtitkár. Csak annyit jegyzett meg, hogy a pékáruktól kezdve számos más terméket érinthet, és az FM-nek majd’ mindegyikre van számítása. Úgy vélte, a gazdaság jövőre prognosztizált 4 százalék feletti várható növekedése „kellő alapot jelent a 2019-es csökkentésekre”. Mint mondta, az ügyben folyamatosan egyeztetnek valamennyi érintett ágazati szereplővel, szakmai szervezettel és az adóügyek gazdájával, az NGM-mel is.
(nak.hu)