Tejipar

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága 2019. szeptember 25-26-án savas alvasztású tejtermékek előállítása témakörben rendezett „TANULJUNK EGYÜTT!” ingyenes szakmai programot a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél.


A program célja az volt, hogy a tagokat megismertesse a savas alvasztású tejtermékek helyes gyártástechnológiájával. A feldolgozással most ismerkedők számára meghirdetett kezdő programon összesen 10 fő vett részt, köztük olyanok, akik most szeretnének belevágni a termékkészítésbe, akik feldolgozóüzemtől érkeztek és akik kistermelői termék-előállítóként már ezzel foglalkoznak.

Az előadók érdemi információkat szolgáltattak a hallgatóság számára a joghurt, kefir, tejföl, túró gyártástechnológiájáról, a starterkultúrákról és az előállítás során betartandó élelmiszerhigiéniai követelményekről.
– Nekik ez az egész szakma a kisujjukban van, és lehetett látni, hogy ez szívügyük. Olyan szakmai tudás áll mögöttük, ami nekem adott egy hatalmas löketet ehhez az egész itthoni kis sajtműhelyemhez – mondta az egyik résztvevő az előadók felkészültségéről.

Gyártási fortélyok

 

A szakértők olyan technológiai sajátosságokra, kritikus pontokra (hőfok, sterilitás, idő) hívták fel a résztvevők figyelmét, amelyeket megfelelő módon ki lehet küszöbölni. A résztvevők felmerülő kérdéseire, gyártási problémáira is gyakorlatias, hasznosítható segítséggel és tanácsokkal tudtak szolgálni. A résztvevők szakmailag rendkívül tartalmasnak találták a rendezvényt.
– Le volt fordítva egy olyan érthető nyelvre, hogy aki ebben munkálkodik, dolgozik, vagy előre szeretne jutni, annak is érthető legyen. Ami viszont nem volt érthető, azt rögtön megkérdezhettük. A kérdéseket nem utána kellett összeírogatnom; ahogy haladtunk, ott rögtön fel lehetett tenni, és nagyon sok mindent lehetett tisztázni – vélte egy másik jelenlévő.

A gyakorlatok során a résztvevők olyan információkat kaptak, amelynek segítségével termékeiket magasabb minőségben tudják előállítani. Minden terméknél bemutatták a teljes gyártási folyamatot az MTKI szakemberei, kitérve az egyes lépések sajátosságaira, kockázataira.   
– Örülök, hogy részt vehettem ezen a programon, nagyon tetszett. Nagyon kötetlen, családias hangulatban telt el. Rengeteg információ hangzott el, nagyon pozitívan ítélem meg, és nagyon jól éreztem magamat – összegezte a programmal kapcsolatos benyomásait egy újabb résztvevő.


(NAK/Eckert Zoltán)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei