`

Mintegy 483 millió forintos uniós forrás és több mint félmilliárd forintos saját erő segítségével létesült tejfeldolgozó üzem a Baranya megyei Mágocson. A megvalósításban pedig itáliai szakértelmet vettek igénybe.


Elég kontrasztos a látkép a Baranya megyei Mágocs melletti külterületen. Itt-ott még az egykori „átkosbeli” mezőgazdasági termelőszövetkezet maradványai állnak – a romos gazdasági épület, a mérőház, benne egy viharvert mázsálóval –, mellette pár száz méterrel egy korszerű takarmánykeverő-üzem silói magasodnak, míg a másik irányban egy szinte csillogó-villogó üzemegység. Amit aztán a tábláknak köszönhetően gyorsan be is lehet azonosítani: ez a Makrom Kft. beruházásában – felerészben saját, felerészben uniós támogatásból, összesen közel egymilliárd forintból – megvalósult tejfeldolgozó üzem.

Az üzem munkára kész...

 

Az egység kész, ám még a gyártás tényleges beindulása előtt tartottak egy avatóünnepséget és üzembemutatót szeptember 11-én. Kubik Zoltán, a cég tulajdonosa elmondta, már régóta foglalkoztatta az a gondolat, hogy „a termőföldtől az asztalig” szlogen ne csak szépen hangozzon, hanem valóban meg is valósuljon. Így amikor a szántóföldi növénytermesztést elkezdték és tejhasznú szarvasmarhákkal is elkezdtek tartani, a hosszú távú fejlesztési elképzelések között szerepelt egy majdani nyerstej-feldolgozó létesítése. Mint mondta, a fordulópont néhány éve volt, amikor is a nyerstej ára látványosan esett 110-ről 55 forintra, és csak lassan mozdult el erről a szintről. Ekkor döntött úgy, hogy szükség van egy új üzemre. Kapóra jött, hogy volt aktuális beruházási és fejlesztési támogatási pályázat a Vidékfejlesztési Programban, így beadta a kérelmet, amit aztán meg is nyert. A most felavatott 1000 négyzetméteres üzem közel egy év alatt épült meg, és ha teljes kapacitással működik majd, akkor két műszakban naponta közel 25 ezer liter tejet lesz képes feldolgozni.

Mint Kubik Zoltán elmondta, a kezdeti hónapokban bérgyártás keretében nagyvállalatok számára dolgoznak majd, a későbbiekben pedig terveik szerint Zilda márkanéven hozzák majd forgalomba a saját nyerstejükből készített kézműves, prémium minőségű termékeiket (joghurtot, lágy sajtot, érlelt kemény sajtot, iskolatejet).

És, ami nagyon fontos, mindezt olasz mintára, itáliai szakértelemre alapozva teszik majd! Mint az avatón elhangzott, Kubik Zoltán az istálló és a fejőház korszerűsítését végrehajtó vállalkozáson keresztül jutott el egy olaszországi kisüzembe, és az ott alkalmazott korszerű gyártási technológia, a berendezések, a tejtermék-készítési eljárások olyannyira megfogták, hogy ezt akarta a mágocsi üzemben is megvalósítani. És úgy is lett!

Olasz berendezések Mágocson

 

Az avatón Kis Miklós Zsolt, az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt mondta, hogy a vidékfejlesztési politika stratégiai célja az agrárgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének fejlesztése, egyúttal a vidéki munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés a mezőgazdaságban. Emiatt főként a munkaerő-igényes ágazatok, mint például az állattenyésztés, a kertészet, illetve az élelmiszer-feldolgozás támogatásai kerültek előtérbe. Hozzátette, a tejágazat beruházási elképzeléseinek támogatását négy főbb beruházási jellegű pályázat szolgálta, melyeken már több mint 170 milliárd forint összegű támogatás odaítéléséről döntöttek. Az államtitkára kitért arra, hogy a Vidékfejlesztési Program élelmiszer-feldolgozást támogató első felhívása keretében eddig 40 tejfeldolgozó üzemet támogattak 9 milliárd forint értékben. Emellett elérhető volt a tejágazat számára is a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását célzó, mintegy 35 milliárd forint keretösszegű kiírás. Szintén a tejtermelő tehenészetek fejlesztését célozza a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás mintegy 36 milliárd forintos összege is, amely az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírások betartásához járul hozzá.

Az igencsak nívós mágocsi beruházás létrejöttét – ami az egykori tsz felszámolása után, annak helyén valósult meg ugyebár – frappánsan Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője foglalta össze:
– Minden az akaraton és az elképzelésen múlik: ha helyben megvan mindkettő, akkor ahhoz fejlesztési forrás kereshető!


(nak.hu/RF) (fotó: nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám