`

Nemcsak kulturális, hanem komoly gazdasági és társadalmi érdek is a szőlő-bor ágazat fejlesztése, amelyben Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer gazdálkodó végez értékteremtő munkát – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Borjog és Bormarketing konferencián, Budapesten.


A miniszter megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a további fejlődés feltételeinek megteremtéséhez jogszabályok mellett anyagi forrásokkal is hozzájárulnak: az agrárkormányzat továbbra is jelentős összegekkel támogatja a szőlőtelepítést és a pincészetek korszerűsítését. Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is - tette hozzá.

A tárcavezető fontos célnak nevezte a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtását, valamint a 2020 utáni új Közös Agrárpolitika (KAP) reformja során a magyar érdekek határozott védelmét. Megjegyezte, hogy a KAP-tárgyalások során sikerrel fogták össze a szőlő- és bortermelő tagállamokat az Európai Bizottság anakronisztikus javaslatainak megakadályozására. Így továbbra is tiltott marad a borkészítés a hibrid direkttermő fajták terméséből.  A közösségi márkák, a földrajzi árujelzők jó pozicionálását a bor eredetvédelmi keretszabályok megújításával és az országos bormarketing irányvonalához igazításával kívánják elősegíteni. Mindezek mellett fontos célkitűzés a bürokratikus terhek csökkentése - fűzte hozzá a miniszter.

Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára bejelentette, hogy megkezdődött a „Nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása" című pályázat előkészítése, amely átalány-jellegű promóciós támogatást biztosít majd a borászoknak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szaktárca az élelmiszeripar és a borászat számára nyitott egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. A korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében az irányító hatóság már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az agrár- és élelmiszeripari szereplők részére. A Vidékfejlesztési Program új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-ától nyújthatók be a támogatási kérelmek.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint a digitális megoldásokat a szőlő-bor ágazat szolgálatába is kell állítani, mivel azok jelentősen hozzájárulhatnának a szektor értéknöveléséhez. Ezt segíti majd az „ePincekönyv” projekt, amelynek célja a szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv-vezetési lehetőség biztosítása. Ennek keretében sor kerül az ágazat teljes adminisztrációs rendszerének áttekintésére. Ebben kiemelt partnere az Agrárminisztériumnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám