Szesz-, bor-, söripar

Zárult a Bor roadshow, hat magyar borrégióban folytattak párbeszédet a szőlő- és borágazat képviselőivel. A turisztikai ágazatok szereplői egymás termékeinek ajánlásával térségük turisztikai vonzerejét is növelni tudják.


Pécsen ért véget szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a bortermelőket tömörítő Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által július elején indított Bor roadshow programsorozat. A két szervezet szakemberei hat magyar borrégióban folytattak párbeszédet a szőlő- és borágazat képviselőivel, illetve az ügynökség turisztikai márkára és magyar borra vonatkozó marketingkoncepcióját ismertették meg a piaci szereplőkkel.

Gajda Tibor, az ügynökség stratégiai- és fejlesztési vezérigazgató-helyettese a záróeseményen a borágazatnak és a gasztronómiának az országmárkában betöltött jelentőségét hangsúlyozta. Az olasz és osztrák gyakorlatot példaként említve azt szorgalmazta, hogy az átlag magyar turisztikai szolgáltató viszonylag magas minőségben, elfogadható áron nyújtson szolgáltatást. Fontosnak nevezte a magas minőség megjelenését az éttermi, szállodai és a gasztropiacok minden szintjén. Szerinte a turisztikai ágazatok szereplői egymás termékeinek ajánlásával térségük turisztikai vonzerejét is növelni tudják, így „egyre nagyobb tortából jut mindenki egyre nagyobb szelethez". A roadshow eddigi tapasztalatait értékelve azt mondta: a célokban a felek egyetértenek, az ágazatra számos feladat és felelősség hárul. A rendelkezésre álló fejlesztési forrásokra utalva azt hangsúlyozta, a célok megvalósítása az összefogás sikerességén múlik.

Heimann Zoltán szekszárdi bortermelő, a HNT elnökségi tagja a záróeseményen mondott köszöntőjében a többi között arról beszélt, hogy az egyes borvidékeknek forrásokat kell elkülöníteniük arra, hogy érdemben tudjanak beleszólni a régiós és országos bormarketingbe.

A roadshow első állomása Tokajban volt, Pécsen kívül Egerben, Kecskeméten, Tatán és Siófokon találkoztak az ágazat szereplői a hónap során.

 


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok