Gabona- és édességipar

Az ötfős szakmai zsűri kiválasztotta Magyarország legjobb kenyereit a Magyar Pékszövetség VIII. Kenyérversenyének keretében. A nyílt versenyen csaknem félszáz termék indult három kategóriában.


A magyar sütőipar érdekképviseletét ellátó szervezet idén is kiírta kenyérversenyét. A verseny idén három kategóriában indult: Szent István napi kenyér, Rozskenyér és Innovatív kenyér. A több kategória célja, hogy alternatívát nyújtson azoknak, akik nem fogyasztanak búzakenyeret, továbbá bemutassa a magyar pékek kreativitását. Idén ráadásul pénzdíjas verseny került kiírásra és már nem csak a Magyar Pékszövetség tagjai nevezhettek, hanem bárki, akinek pékáruja megfelelt a követelményeknek. 
– A megméretés célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

A verseny legfontosabb kategóriája a Szent István napi kenyéré volt. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy törekedniük kellett magyar alapanyagok felhasználására, a pékáru csak természetes anyagokat tartalmazhatott, és a termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegére.

A zsűrizés során az ítészek vizsgálták, hogy megfelel-e a nevezett termék a versenykiírás feltételeinek (azaz többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak), illetve milyen minőségi jegyei vannak a héjazatnak, a bélzetnek, az illatnak az íz és az aroma vonatkozásában. A kiértékelést követően a kenyereket laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, hogy kiderüljön, megfelelő-e a sótartalma, illetve a savfoka. Az első körös előzsűrizés után a kategóriánkénti legjobb öt termék került be a második körös bírálatra, amelyet 2019. július 11-én tartottak. A versenyszámonkénti egy-egy nyertest a második körös zsűri pontozásos értékelésének összesítése után határozzák meg. A második körös zsűri tagjai voltak: Kuti Beatrix (az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztály minőségügyi szakreferense), Polczer Katalin (a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeripari szakértője), Kurdi Klára (a Kurdi Pék Family Kft. tulajdonosa, az előző év/ek/ versenyének győztese), Ilonka Boldizsár (a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja), és Werli József (a Magyar Pékszövetség szakmai titkára).

A 2019. évi Szent István napi kenyér kategóriájának nyertesét az augusztus 20-i nemzeti ünnep sajtótájékoztatóján, a Parlamentben hirdetik ki. A nagyközönség és a fogyasztók itt ismerhetik meg a kenyér gyártóját, történetét és összetevőit. A Rozskenyér és Innovatív kenyér kategóriájának győztesét augusztusban hirdetik ki. Mindhárom nyertes kenyeret az augusztus 20-i ünnepen, a Magyar Ízek Utcájában lehet megkóstolni.

Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a VIII. Kenyérverseny zsűrielnöke elmondta, hogy a hazai sütőipar felveszi a versenyt a nemzetközi mezőnnyel.
– A magyar sütőipar erősen támaszkodik a hagyományokra, ugyanakkor újításra is törekszik. Előbbit kiválóan bemutatták a Szent István napi kenyér kategóriájának indulói, utóbbit pedig az Innovatív kenyér pékárui – mondta a zsűri elnöke. – Sőt, a benevezett termékeknél, mind megfigyelhető volt a sütőipar új trendje, az intenzív ízhatások dominanciája is. Ezt a versenyen részt vevő pékek nem hozzáadott adalékanyagokkal, hanem technológiai fogásokkal, hosszú érésű kovásszal, hosszú érésű tésztával és megszakított kelesztéssel, érték el – tette hozzá Ilonka Boldizsár.


(forrás: Pékszövetség)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei