Tagsági tudnivalók

Tájékoztató a régi típusú, papír alapú (barna színű) őstermelői igazolványok cseréjéről: a 2016 előtt kiállított igazolványokat 2016 végéig mindenképpen szükséges új típusúra váltani.



A NAK felhívja a figyelmét azoknak az őstermelőknek, akik 2016. január 1-jét megelőzően váltották ki az őstermelői igazolványukat (ez volt a papír alapú, barna színű igazolvány) és azt még 2016-ban nem cserélték le, de továbbra is fontos számukra a jogfolytonos őstermelői jogviszony, hogy 2016. december 31-ig váltsák ki az új típusú (ideiglenes, illetve kártya alapú) igazolványukat.
Erre azért van szükség, mert a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdése értelmében a 2016. január 1-je előtt kiállított igazolványok 2016. december 31-ig hatályosak.
Ez azt jelenti, hogy hiába érvényesítette a 2017. illetve 2018. évre a régi típusú igazolványát, hatálya 2016. december 31-ével megszűnik, vagyis ezek az igazolványok 2017. január 1-től nem használhatók.
Eszerint, ha például 2015-ben kiváltotta őstermelői igazolványát, amit kérelmére a falugazdász 2017. december 31-ig érvényesített, akkor ez az igazolvány 2016. december 31-vel hatályát veszti annak ellenére, hogy 2017. évre vonatkozóan értékesítési betétlappal rendelkezik, az igazolványon az érvényesség vége dátumaként a 2017. december 31. szerepel.


Tehát hiába van értékesítési betétlapja a 2017. vagy 2018. évre, a régi típusú igazolványa idén érvényes utoljára. A NÉBIH a rendelet 6. § (6) bekezdésének b) pontja alapján, hivatalból rögzíti az őstermelői nyilvántartásban, ha az igazolvány hatályát vesztette. A NÉBIH közleménye szerint közel 37 ezer ilyen őstermelői igazolvány érvényessége törlődik 2016. december 31-el az őstermelői nyilvántartásban.
Ha az új igazolvány kiállítására 2017. január 1-jét követően kerül sor, a jogfolytonosság nem biztosítható, mert a személyi jövedelemadóról szóló törvény, illetve a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló kormányrendelet szerint az őstermelői igazolvány a kiállítás napjától hatályos.
A régi igazolvánnyal rendelkező őstermelők lehetőséget kapnak 2017. január 1-jétől kezdődő hatályú, új igazolvány igénylésére, amennyiben 2016. december 31-ig kérelmezik azt.
Kérjük mindazokat az őstermelőket, akik 2016-ban még nem kérelmezték az új típusú őstermelői igazolvány kiállítását és fontos számukra, hogy őstermelői jogviszonyuk (társadalombiztosítási szempontból is) folyamatos, tevékenységük folytatása szabályszerű legyen, hogy 2016. december 31-ig váltsák ki az új őstermelői igazolványukat.


Az új típusú, illetve a már következő évtől hatályos igazolványt is a kérelmező bejelentett és érvényes lakcímkártyával igazolt állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes NAK megyei ügyintéző szervezeténél, falugazdászánál kérelmezhetik. Az őstermelői igazolvány kérelmezésével kapcsolatban további információk  pdf itt (272 KB) találhatók.
Tekintettel arra, hogy közel százezer őstermelőt érinthet az igazolvány cseréje, ezért kérjük – az esetleges torlódások elkerülése érdekében, valamint a főszabály szerint 8 napos ügyintézési határidőre is figyelemmel –, hogy a lehető leghamarabb keressék fel az illetékes falugazdászt. A falugazdászok elérhetőségei itt megtekinthetők.


Az őstermelői igazolvány kiállításával összefüggő hatósági feladatokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszabály szerint továbbra is díjmentesen végzi.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám