Vármegyei hírek

 A drávafoki Pécsi Református Kollégium, Csikesz Sándor Általános Iskolája 2019. május 21-én kapta meg az Iskolakerti Alapozó Alprogram által biztosított eszközcsomagot, amit személyesen az agrárminiszter nyújtott át az iskola tanulóinak.


Az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM, az Agrárminisztérium támogatásával, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara iskolakerti kezdeményezéseinek összehangolásaként indított program, ami külön kategóriában támogatja a 2018 őszén Nógrád megyében indított „Földforgatók” pilot programot is.

A projekt első része a 2019 januárjában indított Iskolakerti Alapozó Alprogram, ahol a több mint 330 jelentkezett iskolából, 50 oktatási intézmény került kiválasztásra (35 kezdő kert, 10 haladó kert és 5 mentorkert). A program célja új iskolakertek létrehozása, meglévők fejlesztése és mentor intézmények kialakítása és felkészítése. Az iskolák a kertészkedéshez szükséges eszközcsomagot, felkészítő képzést, kertészeti és pedagógiai mentorálást kapnak, hogy minél eredményesebben tudják megvalósítani programjukat.

Az egyéni mentorálások és képzések befejeződtek, a drávafoki átadóval pedig megkezdődtek a kertek ill. eszközök ünnepélyes átadói. Az Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolájának tanulói személyesen Dr. Nagy István agrárminisztertől vehették át az eszközöket.

A rendezvényt Dr. Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója nyitotta meg. Dr. Nagy István agrárminiszter beszédében kiemelte a környezeti nevelés és a helyes szemléletformálás fontosságát, amelynek már az iskolapadban el kell kezdődnie. Jelen esetben az iskolások a saját maguk által megművelt kertben megtanulhatják a természeti környezetük helyes és tudatos használatát, alapvető természettudományi tapasztalatokat szereznek és lehetőségük adódik a gyakorlatban is kipróbálni a tanórákon tanultakat. A köszöntőket követően az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM, a 2019 tavaszán megvalósult Iskolakerti Alapozó Alprogram, a helyi iskolakert, illetve annak oktató-nevelő munkában való szerepe került röviden bemutatásra. A kerti eszközök jelképes átadását egy, az iskolakertet bemutató séta zárta.

Az országos programról részletesebben itt olvashat.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám