Vármegyei hírek

Európai uniós és hazai forrásból vízgazdálkodási fejlesztés kezdődik a Hajdúhátságon - hangzott el a program nyitórendezvényén szerdán Debrecenben.


Kincses Dániel, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) műszaki igazgatóhelyettese elmondta:  a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) fejlesztésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a TIVIZIG konzorciuma több mint 2,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A Környezet és energiahatékonysági operatív program (Kehop)keretében megvalósuló beruházás eredményeként a Keleti-főcsatorna vizének átvezetésével és visszatartásával javul a térség vízellátása.

A fejlesztésnek köszönhetően a fenntartható vízgazdálkodás mellett lehetővé válik a Debrecentől nyugatra eső kiváló minőségű mezőgazdasági termőföldek öntözése is. A beruházás során 6200 méter hosszúságú, egy méter átmérőjű gerincvezetéket fektetnek le, beépítenek egy új szivattyút, kettőt pedig felújítanak, és a csővezeték 11 pontján lesz lehetőség a vízkivételre - ismertette a projekt részleteit. A munkálatokat 2021 végéig kell befejezni.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat elnöke hangsúlyozta: a klímaváltozással már nem elég megyei szinten foglalkozni, ezért a kormány a következő tíz évben 170 milliárd forintot fordít öntözésfejlesztésre. Hozzátette: a 2021-2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklus tervezési időszakában olyan, szakmailag megalapozott projekteket kell kidolgozni, amelyek a jóléti és a mezőgazdasági célú vízgazdálkodás fejlesztését is szolgálják majd.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hajdú-bihari szervezetének elnöke kiemelte: az öntözés elengedhetetlen ahhoz, hogy az agrárium a jelenleginél magasabb hozzáadott értéket tudjon előállítani. Magyarországon jelenleg a művelhető terület két százalékán, mintegy 80-90 ezer hektáron van lehetőség öntözésre. A következő tíz évben előbb 300 ezer, majd további 100 ezer hektár öntözhetőségét kell fejlesztésekkel megoldani - hangsúlyozta.

 

(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám