Országos hírek

A rendezvény hivatalos megnyitóján együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ).

Tavaly 60 százalékkal, 125 milliárd forintra nőtt a magyar mezőgéppiac forgalma az év első kilenc hónapjában, miközben a világpiac megtorpanni látszott - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten a 33. AGROmashEXPO megnyitóján a Hungexpo vásárterületén.

agomash2015 1

Magyarországon az évtized legnagyobb volumenű mezőgazdasági gépértékesítését regisztrálták tavaly az előzetes adatok szerint. A múlt év mezőgazdasági gépkereskedelme meghaladta a 2009-est, az utolsó nagy támogatásos év forgalmát - mondta a miniszter.

Fazekas Sándor a négy napig tartó AGROmashEXPO és az V. AgrárgépShow Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás megnyitóján beszélt arról is, hogy az előző évhez képest jelentősen nőtt az értékesített traktorok száma, messze felülmúlva a korábbi évekét.

A magyar gazdálkodók 2014. január-szeptemberi időszakban összesen 2900 darabot vásároltak, 1641 darabbal többet, mint egy évvel korábban. A legkelendőbbek a 200 lóerő alatti típusok voltak, azok, amelyek benne voltak a pályázatokban, valamint a 100 lóerő körüli, keskeny nyomtávú gyümölcsös, szőlészeti traktorok. A 91-140 lóerő teljesítmény tartományban beszerzett típusok száma pedig háromszorosára nőtt.

Emellett jelentősen nőtt a szálastakarmány betakarítók, a bálázók és az ültetvénypermetezők iránti kereslet. Az ültetvény permetezőkből 523 darabot adtak el az egy évvel korábbi 91 darabbal szemben. A fűkaszákból és a hengeres bálázókból megközelítőleg kétszeresére nőtt az eladott mennyiség.

agomash2015 2

A miniszter hangsúlyozta, hogy jelentősen segítették a gépbeszerzéseket  a kedvező, legfeljebb 2,5 százalékos kamatú növekedési hitelprogram, valamint az állattenyésztési telepek korszerűsítésére, és a kertészeti technológiai fejlesztésekre irányuló támogatások is.

Felhívta figyelmet arra is: ma már nem elég csak beszerezni gépeket, hiszen működtetésükhöz megfelelő szakmunkások, technikusok szükségesek. Továbbá a gazdáknak mintegy kétszázezer gépváltozatot kell ismerniük a termelés fejlesztése során, azaz elengedhetetlen a megfelelő műszaki szaktudás.

Ezt a célt szolgálja az agrár-szakképző iskolák létrehozott hálózata, az egyetemekkel kialakított együttműködések, a duális képzés. Széles összefogással, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Szövetségének (MEGFOSZ) kezdeményezésére a Földművelésügyi Minisztérium közreműködésével jött létre „Legyél Te is mezőgépész” címmel olyan pályaorientációs akció, amely jelentősen segíti a megfelelő szakember-ellátást - emlékeztetett.

agomash2015 6

Hozzáfűzte: az agrárium minden területén összehangolt munka, összehangolt fejlesztés történik. Ennek köszönhető, hogy az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság kibocsátásának 2011-óta tartó növekedése 2014-ben is folytatódott. A magyar mezőgazdaság felívelő pályán van, de még mindig vannak lehetőségek, még mindig vannak tartalékok - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter.

A megnyitó részeként két együttműködési megállapodást is aláírtak. Az egyiket Fazekas Sándor és Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke, az FM és a MEGFOSZ nevében, míg a másikat ifjabb Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke és Vityi Péter az IVSZ alelnöke látta el kézjegyével.

agomash2015 3

A NAK és az IVSZ között létrejött megállapodás legfőbb célja, hogy a kamarai tagok hozzájussanak az innovatív technológiákhoz, képesek legyenek használni azokat, és ezzel javítani tudják versenyképességüket – mondta Hubai Imre. A két szervezet közösen áttekinti az agrárinformatika jelenlegi helyzetét, és összegyűjti a hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési eredményeket. Ezek alapján - tagjainak és az érintett szereplőknek a bevonásával - elkészítik a 2020-ig terjedő Agrárinformatikai Stratégiát, és az ebben felvázolt célokat, fejlesztési programokat képviselik a szakma- és fejlesztéspolitika felé irányuló javaslataikban – mondta a NAK alelnöke.

agomash2015 4

Hozzátette: a Kamara kommunikációs csatornáink felhasználásával, valamint a falugazdász-hálózaton keresztül tájékoztatja tagjait az agrárinformatika kutatás-fejlesztési eredményeiről. Emellett a két szervezet közös célja, hogy a kamarai tagok az IVSZ tagjainak szolgáltatásait a Kamarai Kártyán keresztül, kedvezményesen tudják igénybe venni.

agomash2015 5

Hubai Imre elmondta, hogy az együttműködés lehetőséget biztosít közös kutatás-fejlesztési projektek indítására, képzési programok, konferenciák szervezésére is. Ennek első állomása a 2015. március 5-én Kecskeméten megrendezésre kerülő PREGA konferencia lesz, amelyen a precíziós gazdálkodás kérdései kerülnek napirendre.

Az AgroMash megnyitóján 41 különböző elismerést is átadtak. Az AGROmashEXPO-val egy időben tartják a Szőlészet és Pincészet, valamint a Magyar Kert kiállításokat is.

(MTI/NAK; Fotó: Gyulai Tóth Zoltán)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám