`

A Miniszterelnökség közlése szerint a Vidékfejlesztési Program keretében jelenleg is pályázható a tanyák infrastrukturális fejlesztésére, többek között villamosítására elkülönített mintegy 8,2 milliárd forint.


A 2020-ig tartó uniós programozási időszakban a kormány kiemelt feladatának tekinti a tanyás térségekben élő emberek életminőségének javítását, ennek megfelelően a Miniszterelnökség 2017. január 30-án megjelentette az ezen célok elérését szolgáló felhívását. A vidékfejlesztési pályázat célja azon tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztése, amelyeknek villamosenergia-, illetve vízellátási rendszere, szennyvízkezelése elavult, vagy még nem épült ki. A rendelkezésre álló forráskeret ennek eredményeképpen többek között a tanyavillamosítást, a vízellátás kiépítését, valamint a szennyvízkezelési fejlesztések megvalósítását támogatja.

A pályázati felhívás keretében a természetes személyek legfeljebb 6,2 millió forint, az önkormányzatok pedig maximum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. Az érintettek 2017. április 5-től kezdődően nyújthatják be támogatási kérelmüket. A Miniszterelnökség annak érdekében, hogy minél nagyobb számban valósuljon meg sikeres beruházás, könnyített az előlegigénylés folyamatán. A könnyítésnek köszönhetően az önkormányzatok bankgarancia nyújtása nélkül juthatnak hozzá az 50 százalékos előleghez a tanyafejlesztési pályázat esetében is.

Fontos továbbá kiemelni, hogy a Miniszterelnökség – az Európai Bizottság jóváhagyása esetén – a Vidékfejlesztési Program módosításával, az ősszel jelentősen emelni fogja a támogatási intenzitást a természetes személyű pályázók esetében. Ennek eredményeképpen a tanyán élőknek csak csekély önerővel kell hozzájárulniuk beruházásaik megvalósításához.

A pályázati felhívás a www.szechenyi2020.hu weboldalon elérhető.


(Miniszterelnökség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám