Mezőgazdasági termelés

A kimondottan csapadékosnak számított elmúlt hét időjárásának ellenére, a lehullott csapadék csak kevés helyen enyhítette számottevően a tavaszi szárazságot az országban. Sajnos az előrejelzésekben sincs nyoma annak a kiadós csapadéknak, amire most májusban igen nagy szüksége lenne mind az őszi, mind a tavaszi vetésű szántóföldi növényeinknek. Hazánk nagy részén száraz, kora nyáriasan meleg időre van kilátás a következő napokban - írja az OMSZ a legújabb, május 18-i agrometeorológiai elemzésében.


A mögöttünk álló hét időjárását nagyrészt egy hullámzó frontrendszer határozta meg, amely igen változékony időt hozott térségünkbe. Többször, többfelé esett kis mennyiségű csapadék, majd a hét legvégén, vasárnap, a Szentgotthárd, Dunaújváros, Szolnok, Debrecen képzeletbeli vonal tágabb környezetében 5 és 13 mm közötti mennyiség hullott, ami ezen a száraz tavaszon már számottevő értéknek számít. Az északi országrészben ekkor is csak 0-3 mm, délen pedig jellemzően 1 mm alatti mennyiség esett.

Az elmúlt 10 nap csapadékösszege így az ország nagy részén 5 és 10 mm között alakult, bár Győr térségében és az Alföld déli, délkeleti részén ezúttal is nagyon kevés esett. Ez a kis eső átnedvesítette a talajok felszín közeli részét, ami sokat jelentett a tavaszi vetésű növények számára, bár ahol csak kevés, vagy egyáltalán nem esett, ott a felső 20 cm nedvességtartalma továbbra sem éri el a növények számára hasznosítható víztartalom 30%-át. A felső 50 cm-en is javult valamelyest a helyzet az ország középső kelet-nyugat irányú tengelye mentén, attól északra és délre azonban sokfelé kritikusan száraz a talaj. A fél méternél mélyebb rétegek vízellátottsága az őszi-téli csapadék miatt még jónak mondható, bár ez is folyamatosan veszít nedvességtartalmából. A hőmérséklet igen tág határok között változott a múlt héten térben és időben egyaránt. A hét közepén jelentős 10-15 fokos hőmérséklet különbségek alakultak ki az ország északi, északnyugati és déli, délkeleti tájai között. Ez a különbség a hétvégére megszűnt, északon melegedés, délen lehűlés volt tapasztalható. Összességében azonban 1-4 fokkal hűvösebben alakult az idő a sokéves átlagnál az elmúlt napokban.

Szántóföldi növényeink közül az őszi árpa egyre többfelé virágzik, a búza zászlósleveles fenológiai fázisban, a repce pedig már elvirágzóban van. A kapás növények közül a kukorica 1-3 leveles, a napraforgó többfelé már 2-4 leveles állapotú. Az állományok állapotát nagyban befolyásolja az elmúlt időszak csapadékmennyisége és a talajok vízgazdálkodó képessége. A rosszabb minőségű talajokon, ahol ráadásul kevesebb is esett, vontatottan fejlődnek a friss kelések, a kalászosok levélzete sárgul, és a repce is kevés oldalhajtással, hamar elvirágzott. A kukorica a jelenlegi száraz időben mélyebb gyökeret növesztve keresi a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári aszályos időszak során még jól jöhet. A gyümölcsfák és a szőlő kevésbé sínylik meg a szárazságot. Virágzik az akác, a korai cseresznyén pedig már piroslik a gyümölcs.


Bővebben itt.

(OMSZ - NAK/Mátyus Kornél)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám