Koronavírus

A magyarországi nyúltenyésztés legnagyobb felvevőpiaca Németország, Svájc és Olaszország, ahol a járványhelyzet hatására visszaesett a kereslet. A takarmányárak ugyanakkor növekedtek, a felvásárlási árak csökkentek, a megmaradó húst hűtve be kell tárolni, ami komoly költségtöbbletet jelent. A magyar nyúl 96 százaléka exportra kerül, jelen helyzetben azonban a hazai fogyasztás emelkedése is segítheti az ágazatot.


A hazai előállítású nyúlhús-termékek 96 százaléka európai piacokon kerül értékesítésre, azonban az egyes országokban elrendelt korlátozások miatt a termékek iránti kereslet drasztikusan visszaesett, emiatt a fogyasztói árak is jelentősen csökkentek. Ennek következtében a feldolgozók kénytelenek árat csökkenteni, ami az élőnyúl-felvásárlási árak csökkentéséhez vezet.

A hazai tenyésztőszervezetek egyik fő bevételi forrása a belföldre és külföldre történő tenyészállat-értékesítés. Azonban a jelenlegi járványhelyzet miatt a tenyészállatok külföldre kiszállítása akadozik, bizonyos esetekben megállt. A felvásárlás bizonytalansága miatt érdemes megfontolni a tenyészállatok szokásos frissítését, illetve a termékenyítést.

A járványhelyzet miatt a takarmányokban használt vitaminok ára drasztikusan megemelkedett, ami a takarmányok árában is megmutatkozik (akár 2-4 Ft/kg áremelkedés), valamint további növekedés várható. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szabad piacon az egyes alapanyagok (pl. szója, olíva, olajpogácsa) hiánya is tapasztalható. Érdemes felkészülni arra, hogy a hosszú távú szerződéssel vagy lekötött készlettel nem rendelkezők várhatóan magasabb áron (akár 10-15 Ft/kg emelkedés mellett) tudnak majd takarmány-alapanyaghoz jutni.

A koronavírus miatt elrendelt korlátozó intézkedéseknek köszönhetően a fuvarozást végző társaságok emeltek díjaikon, illetve a járvány gócpontjának számító, a nyúl ágazati export fő piacát képviselő Olaszország felé csak jócskán megemelt díjjal vagy egyáltalán nem vállalják a szállítást. Mindemellett elképzelhető, hogy a feldolgozók a csökkentett ár ellenére sem lesznek képesek eladni áruikat az európai piacokon, így megfontolandó a piac beindulásáig a termékek fagyasztott állapotban tárolása. Ez azonban jelentős többletköltséget és likviditásbeli zavarokat eredményezhet.

Az erősen koncentrált, nagy mértékben integrált ágazatokban – mint amilyen a nyúlágazat is – a nehézségek áthidalása érdekében javasolt a felvásárlók/feldolgozók és a termelők közötti szorosabb együttműködés.


Nyúlhús-feldolgozás, -értékesítés

A nyúlhús feldolgozását végző élelmiszeripari vállalkozások száma a korábbi gazdasági válság következtében jelentősen csökkent, napjainkban már csak két vágó és feldolgozó működik a korábbi hat üzemből. A nyúlhús-fogyasztás elsősorban európai piacok – főként olasz, német és svájci fogyasztók által kedvelt termék – történik, ezért az olaszországi korlátozások jelentősen érintik a termékek export értékesíthetőségét. A feldolgozott termékek 96 százaléka kerül exportpiacokra, ezért a termékpálya minden szereplője aggodalommal figyeli az olasz, a német és a svájci járványhelyzetet, valamint a fogyasztók étkezési és vásárlási szokásainak változását.

A feldolgozóipari üzemek legnagyobb problémája az értékesítés jelentős mennyiségi visszaesése és az árak folyamatos csökkenése mellett, hogy a hazai termelők hezitálnak a tenyészállatok szokásos frissítése ügyében. Több termelőnek az is kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben végezzen-e termékenyítést, lesz-e folyamatosan felvásárlás, amely a feldolgozható alapanyag rendelkezésre állásának bizonytalanságát eredményezi.

A nyúlhús-feldolgozóipar számára hosszabb távon a magasabb feldolgozottsági fokú termékek (pl. közvetlenül tepsibe vagy serpenyőbe tehető termékek) gyártása jelenti a piacok bővíthetőségét, ehhez azonban jelentős beruházásokra lenne szükségük. A feldolgozást végző vállalkozások számára további fejlődést eredményezhetne, ha a hazai piacon is sikerülne a nyúlhúsfogyasztást népszerűsíteni.

A feldolgozóüzemek tárolási kapacitásai, mélyhűtő tárolói nem alkalmasak a hosszabb idejű készletezésre, illetve saját források terhére a készletek hosszabb távú finanszírozása is jelentős forrás-lekötést igényelne, amelyhez nincs megfelelő tőkeellátottságuk. A koronavírus-járvány elhúzódása az exportszállítások elmaradását eredményezheti, amely miatt a felhalmozódó készleteket mélyhűtött állapotban szükséges tárolni a piacok megindulásáig. Ez az átmeneti tárolás jelentős többletköltséget és likviditásbeli zavarokat eredményezhet.


(Az elemzés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésében készült.)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám