Élelmiszer-feldolgozás

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb jelentésében a 19 főnél többet foglalkoztató cégek adatai alapján becsülte meg a 2017. évre vonatkozó pénzügyi mutatókat.


A teljes élelmiszeripari ágazaton belül a 19 főnél többet foglalkoztató cégek gazdasági jelentősége kiemelkedő, mivel ezek a vállalkozások adják az élelmiszeripar árbevételének több mint 90 százalékát és a sajáttőke-, valamint a kötelezettségállomány közel 90 százalékát fedik le.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerit a beruházásokat 2017-ben nagyrészt saját forrásból (76%) finanszírozták a vállalkozások, kisebb részét a banki hitelekből (13%), támogatásból (7%), lízingelt berendezésekből (2%), egyébből (társvállalati, önkormányzati stb. hozzájárulás 1%) és egyéb kölcsönből valósították meg. Kiemelendő, hogy a banki hitel aránya a 2016. évi 11 százalékról 13 százalékra emelkedett.

A beruházások eloszlását tekintve a legnagyobb mértékben gépekre és berendezésekre (60,6%), ennél kisebb mértékben épületek és egyéb építményekre (29,7%), járművekre (5,6%) és egyébre (4,1%) ruháztak be. A beruházások közül az épületek és egyéb építményekre fordított beruházások értéke nőtt a legjelentősebben (72%-kal), ezt követi a gépek és berendezések kategória (62%-kal), utána a járművek (52%-kal), végül az egyéb kategória (41%-kal).

A beruházások teljesítménye 2017-ben 177,5 milliárd forint volt, ami a 2016. évihez képest 63 százalékos emelkedést mutat. A legnagyobb értékű beruházok az édességgyártás, a keményítőgyártás, a baromfihús-feldolgozás, az üdítőital-, ásványvízgyártás és a máshova nem sorolt élelmiszergyártás szakágazatokban figyelhető meg. Az előzetes adatok alapján 2017- ben a legnagyobb beruházási értéket mutatja az édességgyártási, baromfihús-feldolgozás és tartósítási, valamint a szőlőbor-termelési szakágazat, amelyek leginkább gépekre, berendezésekre használták fel forrásaikat. A legnagyobb mértékű saját forrásból történt beruházás a sörgyártási ágazatban figyelhető meg. A támogatásból származó összegeket tekintve kiemelkedő a baromfihús-feldolgozás, -tartósítás és a kenyér-, friss pékáru gyártás, ahol a források szintén gépek és berendezések beszerzésére kerültek elsősorban felhasználásra.

A vizsgált élelmiszeripari vállalkozások a 2017-es évre vonatkozóan a 2016. évinél 4 százalékos nettó árbevétel-növekedést becsültek meg, ami az előző év eredményeivel összehasonlítva a bruttó termelési érték 4,1 százalékos, az üzemi tevékenység eredményének 7,2 százalékos emelkedését produkálja. Az aktivált saját teljesítmények értéke 2 százalékkal alacsonyabb, míg az egyéb bevételek 9 százalékkal magasabbak a 2016. évihez képest. A nettó árbevétel 91, az egyéb bevétel 81 százaléka 2017-ben élelmiszeripari tevékenységből származott a felmért cégeknél. 2016-ban a nettó árbevétel esetében szintén 91, egyéb bevétel esetén 79 százalék volt ugyanez az arány. A ráfordításokon belül az anyag jellegű ráfordítások becsült összege 3, míg személyi jellegű ráfordítások 6 százalékkal magasabbak az előző évi adatokhoz képest. A vizsgált vállalkozások esetében az üzemi tevékenység eredménye várhatóan 7 százalékkal nőtt.

Az élelmiszeripari vállalatok eszközállománya 151 milliárd forinttal nőtt 2017-ben. A növekedés elsősorban a befektetett tárgyi eszközök emelkedésével (+9%) magyarázható. Ezen vállalkozások jegyzett tőkéje 2017-ben 3 százalékkal alacsonyabb az előző évhez képest, a saját tőke viszont közel 9 százalékkal magasabb. A vizsgált cégek 2 százalékkal kevesebb céltartalékot képeztek 2017-ben, kötelezettségeik összességében 6 százalékkal nőttek 2016-hoz viszonyítva. Szakágazati bontásban megfigyelhető a baromfiipar eredményének drasztikus visszaesése az előző évhez viszonyítva. Ennek valószínűleg alapvető oka a madárinfluenza volt.

Ezzel ellentétben a dohányipar, a hús- és baromfihúskészítmény-gyártás és a burgonyafeldolgozás a többi ágazathoz viszonyítva kiemelkedő növekedést produkált.
A bruttó termelési értéket tekintve a desztillált szeszesital-gyártásban bekövetkezett visszaesés a legjelentősebb. Ezzel ellentétben a tejtermékgyártás, a burgonyafeldolgozás és gyümölcs-, zöldséglé-gyártás ágazatokban figyelhetők meg a legkiemelkedőbb növekedési értékek.


(NAKlap, 2018. szeptemberi szám)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám