Az agrárminiszter 7/2021. (III. 10.) számú AM rendelete módosította az egyes állat-járványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló 74/2013. (VIII. 30.) VM rendeletet. A változtatás leglényegesebb eleme, hogy a kártalanítási eljárás során - az eddigi gyakorlattól eltérően - a leölt állatok forgalmi értékének 60%-áról indul a kifizetés összege a korábbi 100% helyett. A rendelet 1. melléklete tartalmazza a kártalanítás mértékét növelő tényezőket. A rendelet értelmében plusz 25%-ra lesz jogosult az, aki részt vesz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által megfelelőnek minősített járványvédelmi telepauditáló rendszerben és legalább „megfelelt” minősítést ér el. „Kiválóan megfelelt” minősítés esetén pedig további 5%-al növelhető a kártalanítás mértéke.

 

A telepauditra a Baromfi Termék Tanács (BTT) jogosult. Az auditra jelentkezni a BTT felületén a Tagi Regiszterbe belépve, a „Járványvédelmi audit” menüponton keresztül lehetséges. A kártalanítási eljárás során - eredményes részvételt követően - a hatóság kérésére a BTT igazolást állít ki.

Ennek az auditnak egy eleme a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által – a szervezetekkel együttműködésben – létrehozott járványvédelmi felelős képzés. A képzés sikeres teljesítése a BTT által lefolytatott járványvédelmi telepauditáló rendszerben a kártalanítás mértékét növeli, amennyiben a képzést igazoló oklevél a telepaudit során bemutatásra kerül.  

A NAK a képzést online formában, ingyenesen biztosítja tagjai, a tagok munkavállalói, szaktanácsadók, illetve bármely, az állategészségügyben érdekelt természetes személy számára. A képzés hivatalos, akkreditált felnőttképzésnek minősül. A képzés sikeres teljesítést követően oklevéllel zárul.

HOGYAN VEHETEK RÉSZT A KÉPZÉSBEN?

  • Ismerd meg az Általános Szerződési Feltételeket és a benne található Képzési Tervet
  • Töltsd ki az alábbi regisztrációs űrlapot (amennyiben 1. pontban leírtakat megismerted és elfogadod)
  • Automatikusan küldünk egy visszaigazolást a képzésbe történő belépésről és regisztrálunk a képzési felületre
  • Az aktuális képzés indulásának napjáig elektronikus úton értesítünk a képzési felülethez szükséges belépési adatokról
  • A képzés (oktatóvideók megtekintése és online vizsga), a feltüntetett időkereten belül saját ütemben teljesíthető
  • Sikeres teljesítést követően elektronikusan küldjük meg az okleveled

 

A következő képzés 2021. november 15-én indul, 2021.december 15-én zárul.

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám