Növénytermesztés

Az idén az átlagos évek termésének fele, mintegy 3,5-4,0 ezer tonna dió teremhet az országban – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A héjas dió termelői ára, illetve a dióbél fogyasztói ára ennek ellenére egyelőre a tavalyi, átlagosnak tekinthető szinten mozog.


Apáti Ferenc, a szervezet alelnöke elmondta, hogy a jelentős terméskiesésért döntően a tavaszi fagyok felelnek, de az utóbbi hetek extrém csapadékos időjárása is jelentősen hátráltatta a betakarítást. Kiemelte, hogy a tavalyihoz hasonlóan nagy károkat okozott a dióburok-fúrólégy is, amelynek kártétele elsősorban a Dunántúlra jellemző, a keleti országrészben egyelőre mérsékelt az előfordulása. E kártevő éppen azon szórványültetvények, vadon termő fák vagy alacsony ráfordításokkal gondozott ültetvények termését károsította leginkább, ahonnan a dióbél jelentős része származik, és ez a kínálat további csökkenéséhez vezethet.

A szárítatlan, nyers héjas dió nettó termelői ára az idén kilogrammonként 450 forint körül van, megegyezik az előző évivel. A dióbél termelői árai az elmúlt években átlagosan kilogrammonként 1500-2000 forint között mozogtak, a fogyasztói ár pedig minőségtől függően kilogrammonként bruttó 2500-4000 forint között alakult. A dióbél piaca érdemben novemberben indul, az árakat pedig az import mennyisége és ára befolyásolja majd. Míg a héjas dió importja elenyésző mennyiségű, addig a dióbél behozatal évente 1000-1500 tonna között mozog, elsősorban a román és az ukrán piacról.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) információi alapján az ország diótermő-területének több mint harmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, ahol az idén 3792 hektáron termesztettek diót. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megye, 871 és 646 hektárral. A magyarországi termőterület folyamatosan nő: míg 10 évvel ezelőtt alig haladta meg a 3 ezer hektárt, addig jelenleg 8300 hektáron termesztenek diót, ebből a termőkorú ültetvények területe 5-6 ezer hektár. Az előállított dió termelési értéke évente 4-6 milliárd forintot tesz ki.

A magyar dió úgynevezett réspiaci és prémiumkategóriás terméknek számít az európai piacon, ahová jóval a fő európai termesztő Franciaország és az olcsó import kaliforniai dió megjelenése előtt kerül. Magyarország évente 1500-2700 tonna száraz héjas diót exportál 1,3-2,5 milliárd forint értékben, míg a dióbél exportból, amely 1500-2000 tonna 2,5-3,5 milliárd forint származik. A fő export célországok közé Nagy-Britannia, Németország, Ausztria és Svájc sorolható.


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei