Sajtóközlemények

A hazai kertészeti ágazat alapanyagáron mintegy 400 milliárd forint termelési értéket állít elő évente – ez modernizációval, a szabályozás ésszerűsítésével és fokozottabb marketingtevékenységgel akár kétszeresére is növelhető – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti és beszállítóipari országos osztályának alakuló ülésén, Dunaharasztiban.

Megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Kertészeti és beszállítóipari országos osztálya 2018. február 27-én Dunaharasztiban.  A Mártonffy Béla vezetésével felállt osztály szakmai tevékenységét Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke felügyeli. Az osztályon belül 5 alosztály jött létre: a zöldségtermesztési alosztályt Ledó Ferenc (a FruitVeb elnöke), a gyümölcstermesztési alosztályt Takács Ferenc (a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének osztályvezetője), a dísznövény alosztályt Lukács Zoltán (a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke), a gyógynövény alosztályt Czirbus Zoltán (a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács elnöke), a szőlőtermesztési alosztályt pedig Molnár Ákos (a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetségének alelnöke) vezeti.

Az alakuló ülésen tartott előadásában Kapronczai István agrár-közgazdász rámutatott: az elmúlt 25 évben hazánk zöldségtermelése 20 százalékkal (2 millióról 1,6 millió tonnára), gyümölcs- és szőlőtermelése pedig mintegy a felére (1,4 millióról 750 ezer tonnára, illetve 860 ezerről 480 ezer tonnára) esett vissza. Mártonffy Béla erre reagálva elmondta: a hazai kertészeti ágazat évente alapanyagáron 800 milliárd forint termelési érték előállítására lenne képes, ebből jelenleg 400 milliárd forint realizálódik. A kibocsátás az ültetvények és a technológia modernizációjával, a szabályozás ésszerűsítésével és fokozottabb marketingtevékenységgel akár kétszeresére is növelhető. A NAK Kertészeti és beszállítóipari osztálya főként ezeken a területeken kívánja segíteni a hozzávetőleg 160 ezer kertészettel foglalkozó kamarai tagot – tette hozzá az osztályelnök.

Mártonffy Béla az osztály főbb célkitűzései között említette még a növényvédelmi előrejelző rendszer kertészeti irányú fejlesztését, a kiskultúrás növényvédőszer-engedélyeztetés egyszerűsítését, a gyógynövényágazat adatszolgáltatási rendszerének újragondolását és az ágazatban használt vámtarifaszámok egyértelműsítését. Az osztály fontos feladatának tartja továbbá a kertészeti szaporítóanyag-ágazat megújításával kapcsolatos feladatok összehangolását valamint bemutatókerti programok, szakmai bemutatók és tanulmányutak szervezését - különös tekintettel a technológiai, növényvédelmi és fajtabemutatókra, a jó gyakorlatok megismertetésére. A dísznövényágazatot érintő kérdések kapcsán az osztályelnök kiemelte a díszkertész mesterképzés szervezésének szakmai támogatását, illetve a dísznövényes szabványok módosításában történő szerepvállalást. Mindezek mellett a Kertészeti és beszállítóipari osztály meghatározó szerepet vállal magára az ágazati marketingprogramok kidolgozásában és szakmai támogatásában, kiemelten a NAK francia társszervezetekkel közösen elnyert hároméves, megközelítőleg 1,6 milliárd forintos költségvetésű, zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő európai uniós pályázatának megvalósításában.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám