Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) több megyét érintő iskolai tájékoztató fórumsorozatot indít, amelynek keretében a megyei jogú városok egy-egy általános- és középiskolájának diákjai hallhatnak előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről a tudatos vásárlásra fókuszálva. A rendezvényeken kiemelt szerepet kap az egészségtudatos táplálkozás, illetve a zöldség- és gyümölcsfogyasztás. A fórumsorozat során az előadásokat Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője tartja a köztestület megyei elnökeivel közösen helyi termelők bevonásával.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának kiemelten fontos, hogy a fogyasztó a kiváló minőséget összekapcsolja a magyar eredettel, valamint elengedhetetlen tevékenységének tartja az agrárgazdaság és az élelmiszeripar hazai népszerűsítését, illetve a gazdálkodók és a hazai élelmiszer-előállítók iránti bizalom kiépítését. Ezeket figyelembe véve a köztestület több fronton is felvállalta, hogy segíti a magyar gyümölcsöt és zöldséget önálló, megkülönböztethető márkaként pozícionálni.

A NAK ennek megfelelően folytatja a korábban megkezdett ismeretterjesztő és felvilágosító kampányát, amelynek során kibővített eszköztárral szólítja meg a hazai lakosságot, ezáltal segítve tagjait. Az akció keretében immár fél éve működik az „Itthonról Otthonra” nevű életmód témájú Facebook-oldal, ahol egész évben, edukációs jelleggel olyan látásmód-formáló üzeneteket juttat el szórakoztató formában, amelyek segítik a hazai termékekbe vetett bizalom erősítését.

Az előbbi programot kiegészítve a NAK elindítja iskolai tájékoztató fórumsorozatát, amelynek keretében a megyei jogú városok egy-egy általános és középiskolájában szervez előadásokat a mezőgazdaság sokszínűségéről a tudatos vásárlásra és az egészségtudatos táplálkozásra, valamint a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra fókuszálva. A rendezvények kimondott célja, hogy a fiatalokból a változó trendekre nyitott, azokat befogadó és tudatosan vásárló célcsoportot hozzanak létre. A fórumsorozat során az előadásokat Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője tartja a köztestület megyei elnökeivel közösen helyi termelők bevonásával.

A fórumsorozat tervezett helyszínei, időpontjai:

Zalaegerszeg

Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - 2017. november 16., 8:45 óra

Zalaegerszegi Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola - 2017. november 17., 9:00

Szombathely

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium - 2017. november 27., 10:35

Paragvári utcai Általános Iskol - 2017. november 27., 12:45

Győr

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium - 2017. december 4., 8:00

Fekete István Általános Iskola - 2017. december 4., 11:00

Kaposvár

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola - 2017. december 5., 10:00

Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium - 2017. december 5., 12:00

Veszprém

Simonyi Zsigmond Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola - 2017. december 11.,

Pécs

Pécsi Nevelési Központ - 2017. december 13., 12:45

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám