Sajtóközlemények

A Budapesten sorra kerülő Víz Világtalálkozón ezúttal a víz három drámájával (sok, kevés, szennyezett) foglalkoznak a szakemberek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára kiemelten fontos, hogy az eseményen víz- és az élelmiszerbiztonsági szempontból is konszenzusos és kedvező javaslatok, ajánlások, elhatározások szülessenek.

A magyar kormány – Áder János köztársasági elnök fővédnöksége mellett – immár harmadik alkalommal rendezi meg a budapesti Víz Világtalálkozót, amelynek mottója: „Megelőzni a vízválságot”. A 2019. október 15-17. közötti rangos rendezvény tematikája a víz három drámájára (sok, kevés, szennyezett) fókuszál. A világtalálkozón tartják meg a Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások című vízipari szakkiállítást, amelyen bemutatkoznak a vízválság kezeléséhez hozzájáruló innovatív vízipari megoldások.

Globálisan és Magyarországon is az agrárgazdasági ágazat az egyik jelentős vízfelhasználó. A klimatikus változások hatására a vízháztartás idő- és térbeli változékonysága, szélsősége, intenzitása fokozatosan nő, ennek következtében Magyarország egyre kitettebb a belvíz és az aszály veszélyének, mivel a termőterület alig 2 százalékán van kiépítve az ezt ellensúlyozó vízi infrastruktúra. A mezőgazdasági kibocsátás tartóssága a klímaszélsőségek ilyen mértékű jelenléte miatt nem biztosított. Az agrárágazat vízhiányból és víztöbbletből szármázó átlagos kárvesztesége évente 55 milliárd forint, ebből az aszálykár 40 milliárdra, a belvízkár
15 milliárdra tehető.

Agrárszakmai szempontból nem lehet megkérdőjelezni a klímaváltozást. Az éghajlati anomáliák miatt a víz három drámája egyre inkább kihat a hazai termelésbiztonságra, ezáltal a társadalom létfontosságú feladatainak ellátására. Ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára kiemelten fontos, hogy a Víz Világtalálkozón víz- és az élelmiszerbiztonsági szempontból is konszenzusos és kedvező javaslatok, ajánlások, elhatározások szülessenek.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám