KAMARA

Vietnamba exportálja pálinkáit a Bolyhos Pálinkafőzde, az első, ezer literes szállítmányt április első hetében indította útjára az újszilvási családi vállalkozás – tájékoztatta Bolyhos Zoltán üzletvezető az MTI-t.

Tájékoztatása szerint további bővülést is terveznek az exportpiacokon, a távol-keleti országok irányába.
A mostani szállítmányt a vietnami tulajdonosokkal rendelkező nagykereskedő, a Vitexim Kft. közreműködésével juttatták el.

Korábban két kisebb megrendelést indítottak Ausztráliába. Az Egyesült Államokban elfogadásra vár jelenleg a címketervük, ahová a terveik szerint 0,375 literes kiszerelésben szállítják majd a következő hetekben a Bolyhos Pálinkát – tette hozzá.

Ismertetése szerint tízféle gyümölcsből készítenek párlatokat, amelyek kétféleképpen kerülnek forgalomba: 50 alkohol fokos ágyaspálinka, és a 40 alkohol fokos alappálinka formájában. 2013-ban összesen 2 millió kilogramm gyümölcsöt dolgoztak fel a teljes kapacitás lekötésével, amelyből nagyjából 140 ezer liter ötvenfokos pálinka készült. Az idén, a tavalyihoz hasonlóan, 70-80 ezer liter pálinkát terveznek értékesíteni.

Közölte: félliteres kiszerelésben 100 ezer palackot értékesítenek évente, s a 0,04 literestől az ötliteres palackokon át legalább ötvenféle kiszerelésben kaphatóak a termékeik.

Az üzletvezető elmondta, hogy a töltést és a címkézést géppel végzik, de a gyümölcs-aszalványt az ágyaspálinkához kézzel rakják az üvegekbe. A szezon, a gyümölcsök érésével együtt, június közepétől indul, a feldolgozás december közepéig, a főzési szezon pedig április végéig tart. Július elejéig az üzem karbantartását végzik.

Szólt arról is, hogy a Bolyhos Pálinkafőzde ebben az évben május végén rendezi meg kilencedik alkalommal az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált. Az idén először jó néhány hungarikumot kóstolhatnak meg a fesztiválozók. Az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon önálló kiállítóként ismerhetik meg majd a vendégek egyebek mellett a karcagi birkapörköltet, a kalocsai paprikát, a szikvizet és a fröccsöt, illetve az összes eredetvédett pálinkát is.

A húsz dolgozót foglalkoztató újszilvási cég 2003-ban építette fel az új, európai uniós követelményeknek megfelelő pálinkafőzdét, palackozót és gyümölcsaszalót, az összesen 400 négyzetméteres üzemben bérfőzés mellett kereskedelmi főzést is végeznek.

Tájékoztatása szerint a tavalyi évet 570 millió forintos nettó árbevétellel zárták, a cég stabilan nyereséges.

(MTI)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám