Országos hírek

A visegrádi államok agrárkamaráinak kibővített ülésének fókuszában a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) állt. A szervezetek vezetői szerint a termeléshez kötött támogatások szükségesek, amelyek jelentős szerepet játszanak az érzékeny ágazatokban a mezőgazdasági tevékenység megőrzésében.

 

 

A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak 67., kibővített ülését rendezték meg 2017. október 19-én, Budapesten. A találkozón a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Cseh Köztársaság Agrárkamarája (AKČR), a lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa (KRIR), a Szlovák Élelmiszeripari és Agrárkamara (SPPK), a Litván Köztársaság Agrárkamarája (ZUR), valamint a Horvát Agrárkamara (HPK) képviselői, illetve bolgár szakmai szervezetek vettek részt.

A találkozón szó esett a résztvevő országok jelenlegi agrárpiaci helyzetéről, az előző napon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által megszervezett nemzetközi fenntartható gazdálkodási konferencia főbb megállapításairól, az újonnan bevezetett, a növényvédő szerek használatát korlátozó rendelkezésről, illetve a BioEast kezdeményezésről.

A találkozón a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara küldöttsége csatlakozott a márciusban a Visegrádi Négyek kibővített ülésén elfogadott Pozsonyi Nyilatkozathoz, miután elhárult annak akadálya. Akkor a magyar küldöttség nem tudta elfogadni azt a javaslatot, amely a kizárólag állami költségvetési forrásból finanszírozott támogatások összegére vonatkozó határérték meghatározására vonatkozott. Magyar és bolgár kérésre módosították a nyilatkozatot annak megfelelően, hogy a támogatások felső határáról tagországi szinten lehessen dönteni. A nyilatkozat módosítása a jelenlévő szakemberek szerint jelentős mértékben erősíti annak súlyát és megkerülhetetlenné teszi azt.  

Ezeken túl az esemény fő fókuszában a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) előkészítése állt. A kamarák képviselői támogatják egy megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező, erős KAP szükségességét 2020 után is, a gazdálkodók gazdasági életképességének biztosítása és a fenntarthatóság gazdasági, környezeti és társadalmi dimenzióinak teljesítése érdekében. Hangsúlyozták továbbá a KAP kétpilléres szerkezetének fenntartását a pillérek közötti átcsoportosítás lehetőségének megőrzésével.

Az ülésén elhangzott: az érintett országok ragaszkodnak a közvetlen jövedelemtámogatás megőrzéséhez, amely biztosítja a stabilitást és a gazdálkodók likviditását. Bizonyított, hogy az nélkülözhetetlen alapja a gazdálkodás fenntarthatóságának, illetve az életképes élelmiszertermelés fenntartásának biztosításához. A nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a termeléshez kötött támogatások szükségesek, amelyek jelentős szerepet játszanak az érzékeny ágazatokban a mezőgazdasági tevékenység megőrzésében. Ezért ezt a támogatást fenn kell tartani és hatékony pénzügyi forrással kell támogatni.

A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy támogatnak egy pénzügyileg erős és változatos KAP második pillért, ugyanakkor ragaszkodnak a vissza nem térítendő beruházási támogatások fenntartásához, amelyek az innovatív technológiák terjedésének kulcsfontosságú mozgatórugói.  A visszatérítendő támogatás és más pénzügyi eszközök csak kiegészítő jelleggel alkalmazhatók – hangsúlyozzák. Ahhoz, hogy versenyképesek és ugyanakkor fenntarthatóak legyenek a régió országai, a mezőgazdasági és élelmiszeripari innovációk második pilléren belüli támogatásának az egyik fő prioritásnak kell lennie. (NAK)

 


A módosított Pozsonyi Nyilatkozat

A lengyelországi, csehországi, szlovákiai, magyarországi, észtországi, litvániai és horvátországi agrárkamarák és szervezetek képviselői a Bulgáriai Nemzeti Gabonatermelő Szövetséggel együtt megállapodtak abban, hogy módosítják az eredeti POZSONYI NYILATKOZATOT a 2020 utáni közös agrárpolitikáról.

A közös agrárpolitika célkitűzései továbbra is nagyon fontosak és fenn kell tartani azokat. Sajnos a közös agrárpolitika (a továbbiakban: KAP) irányítása az elmúlt időszakban országaink többsége számára kiábrándító volt. A KAP további költségeket és túlzott adminisztratív terheket ró a gazdákra. A jogszabályok egyre bonyolultabbak és kevésbé érthetőek. A KAP nem hozta el a források elosztásának új rendszerét, ehelyett egy múltbeli referenciaadatokon alapuló rendszert tolerál. Erősebb, egyenlőbb és egyszerűbb KAP-ra van szükségünk, amely a következő elveken alapul:
-    Igazságos és egyenlő versenyfeltételek a gazdák számára minden uniós tagállamban
-    Erős KAP-költségvetés fenntartása
-    A KAP egyszerűsítése
-    Az élelmiszerlánc tisztességes működése
-    Kockázatkezelés/a gazdák jövedelmének biztosítása
-    A mezőgazdasági termelés fenntartása az EU vidéki térségeiben
Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország, Észtország, Litvánia és Horvátország agrárkamarái a Bulgáriai Nemzeti Gabonatermelő Szövetséggel együtt a következő prioritásokat fogják támogatni a 2020 utáni új KAP-ra való felkészülés időszakában, amely a gazdálkodóik igényeit és követelményeit tükrözi:
1)    A KAP legyen valóban közös és jelentsen egyenlő feltételeket a gazdák számára minden uniós tagállamban, tehát ne torzítsa a közös piacot. Ezért:
a)    Egyenlő szintű közvetlen kifizetéseket kérünk minden uniós tagállam számára. Biztosítani kell a tisztességes versenyfeltételeket, ami megszüntetné a (múltbeli referenciákon alapuló) támogatások közötti különbségeket a közvetlen kifizetéseken keresztül az uniós tagállamok között,
b)    Javasoljuk a kizárólag állami költségvetési forrásokból finanszírozott támogatások összegére vonatkozó felső határértékek, valamint a mezőgazdaságra szánt vidékfejlesztési programok állami költségvetésből való társfinanszírozására vonatkozó korlátozás meghatározását. Kivételek tehetők kivételes földrajzi és éghajlati viszonyok esetén,
c)    Támogatás szükséges a hátrányos természeti adottságú területek számára, és azt megfelelően kell finanszírozni, az e kifizetésekre vonatkozó bárminemű felső határérték alkalmazása nélkül, mivel ezek valójában az e területeken folytatott nehéz gazdálkodásért járó kompenzáció egy formáját jelentik. Ugyanakkor támogatjuk egy olyan rendszer bevezetését, amely előnyben részesíti e nehéz körülmények között intenzíven gazdálkodó gazdákat. Javasoljuk, hogy a degresszivitás kérdése tartozzon az egyes uniós tagállamok hatáskörébe.
d)    A közvetlen kifizetések felső határa meghatározásának és/vagy degresszivitásának végrehajtását a tagállamok hatáskörében kell vizsgálni, vagyis minden tagállam eldönti, hogy alkalmazza-e a felső értékhatár meghatározását vagy sem.
e)    A környezetvédelmi intézkedéseknek jobban kell támogatniuk a precíziós gazdálkodást, mivel az különösen hasznos a túlzott műtrágyahasználat és a tápanyagveszteség megelőzésében.
2)    Az új KAP programozási időszaknak hozzá kell járulnia a kiegyensúlyozott területfejlesztéshez és termeléshez minden vidéki térségben. A termelésfejlesztés támogatása minden vidéki térségben, a hátrányos helyzetű területeket is beleértve, hozzájárulhatna a vidéki települések megőrzéséhez, a környezet védelméhez és a biológiai sokféleség fenntartásához,
3)    Olyan új politikát kell elfogadnunk, amely fenntartható gazdálkodási ágazatot, a mezőgazdasági termékekért tisztességes árat, időben történő fizetést és a piaci láncok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai elleni szabályokat biztosít uniós szinten. Az élelmiszerlánc működésének javításához pontosabban figyelemmel kell kísérni a verseny szintjét, meg kell erősíteni a gazdák tárgyalási pozícióját, elő kell mozdítani a tisztességes és átlátható árképzést, amely nem lehet alacsonyabb a termelési költségeknél és nem lehet alacsonyabb a származási országban szokásos árnál.
4)    Olyan uniós jogszabályokat kell elfogadnunk, amelyek biztosítják az azonos élelmiszermárkák egyenlő minőségét minden uniós tagállamában, valamint egyenlő élelmiszer-előírások alkalmazhatóságát minden, harmadik országból származó élelmiszerre.
5)    Felül kell vizsgálni a zöldítési támogatásokat, beleértve a helyi feltételeket az egyes tagállamokban. Egyszerűsíteni kell, mivel a KAP szerinti „zöldítés” jelenleg a gazdálkodás külterjessé válását idézi elő és csökkenti a versenyképességet harmadik országokkal szemben.
6)    A KAP elérte azt a szintet, amikor nem érthető sem a gazdák, sem a társadalom számára. A szabályoknak és az előírásoknak reálisnak és megvalósíthatónak kell lenniük. A támogatások nyújtásának átláthatóbb és radikálisan egyszerűsített rendszerére, valamint az uniós forrásokból finanszírozott vagy társfinanszírozott támogatásokat intéző intézmények adminisztratív terheinek csökkentésére, de főként a pályázók/kedvezményezettek adminisztratív terheinek csökkentésére van szükségünk,
7)    Javasoljuk hatékony és szisztematikus intézkedések bevezetését a mezőgazdasági árucikkek piacain tapasztalható egyensúlyhiány és kockázatok kezelésére és az áringadozás kompenzálására az egyes tagállamok igényei, valamint a tagállamokban tapasztalható természeti viszonyok szerint.
8)    Javasoljuk azon intézkedések intenzívebb alkalmazását, amelyek biztosítják a KAP korlátozott erőforrásainak tisztességes és hatékony felhasználását, mint pénzügyi eszközök és rendszerintézkedések kockázatkezelésre, mint biztosítás támogatás és a magán biztosító társaságok által nem biztosítható kockázatok biztosítása (pl. aszály). Ez a rendszer párhuzamosan vagy együttműködésben működhetne az olyan, nem biztosítható kockázatokra összpontosító nemzeti programokkal, amelyek célja az éghajlatváltozás szélsőséges eseményei hatásainak mérséklése.
9)    Támogatni kell a szövetkezetek/termelői csoportok növekedését és szövetkezését. Javasoljuk határokon átnyúló szövetkezetek/termelői csoportok támogatásának mérlegelését. A szövetkezetek/termelői csoportok támogatása különösen azokban a tagállamokban szükséges, ahol alacsony szintű az együttműködés. Ez a vidékfejlesztésen belül további forrásokat, valamint beruházás-ösztönzőket tesz szükségessé a mezőgazdasági szövetkezetek és termelői csoportok számára.  
10)    Különleges és célzott pénzügyi és szervezeti mechanizmusokat kell kidolgozni, amelyek támogatnák a fiatal gazdákat vállalkozásaik felállításában, továbbá intézkedéseket a mezőgazdasági ágazat olyan új érintett felei számára, akik már nem felelnek meg a „fiatal gazda” definíciójának.
11)    Támogatjuk több forrás elkülönítését olyan promóciós és marketing-intézkedésekre, amelyek új értékesítési csatornákat alakítanak ki harmadik országok felé az uniós mezőgazdasági termelés számára. Ez jobb árakhoz vezetne minden termelő számára – azok számára is, akik harmadik országokba exportálnak és azok számára is, akik elsősorban az egységes piacon belül értékesítenek. Az uniós promóciós politika forrásai elosztásának regionális egyensúlyára van szükségünk.

Budapest, 2017. október 19.


 

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám