Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „NAKPRAKTIKUM – Vízgazdálkodjunk okosan” címmel szakmai rendezvénysorozatot tart 2020. március 4. és 12. között az ország négy városában. Az eseményeken szakértők ismertetik az öntözést és a vízgazdálkodást érintő, közelmúltban hatályba lépett törvényi változásokat, valamint a talajok vízmegőrző állapotának fenntartásához hozzájáruló gyakorlati tanácsokat.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tekinti az öntözés fejlesztését, a hatékony vízgazdálkodás terjesztését. Ennek érdekében több lépést tett és tesz is a kormányzattal együtt. A korábbi, az öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat alapján 2018-ban a NAK közel negyvenezer gazdálkodó körében, 1,2 millió hektáron felmérte a vízigényeket a vízgyűjtő rendszerekben rendelkezésre álló vízkészletekhez, valamint az öntözéses gazdálkodás lehetséges területeihez igazodóan, ahol közel 400 ezer hektáron jeleztek a gazdálkodók új igényt az öntözésre.

Ezzel összhangban még tavaly a kormány tíz évre szóló öntözésfejlesztési program indításáról döntött, amelyhez 2020 és 2030 között összesen 170 milliárd forintot rendelt. A 17 milliárd forintos éves keret elsősorban a vízkínálat fejlesztését támogatja, annak érdekében, hogy a csatornák víz szállítására alkalmas állapotba kerüljenek ott, ahol valós öntözési igények vannak. Reális cél, hogy 2024-ig mintegy 100 ezer hektárral bővüljön, azaz közel megkétszereződjön az öntözhető terület nagysága. Szintén egy tavalyi kormányzati döntés értelmében a termelői vízkereslet fejlesztése, az öntözéses gazdálkodás elterjesztése, valamint szakmai és jogi támogatása a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) ügygondnoksága alatt lévő öntözési igazgatási szerv hatáskörébe tartozik. A gazdálkodók érdekét szolgálta az is, hogy a kamara közreműködésével elindult a díjmentes aszálymonitoring-hálózat, illetve, hogy március 1-től október 31-ig terjesztették ki az öntözési idényt.

Mindemellett az Országgyűlés 2019 végén megalkotta a természeti erőforrások megóvása, a mezőgazdaság alkalmazkodóképességének erősítése, az öntözéses gazdálkodás elterjesztése, valamint az öntözési közösségek kialakítása érdekében az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvényt, amely idén január elsejétől hatályos.

Az öntözés és a vízgazdálkodás jogszabályainak előkészítése mellett a kamara a gyakorlati ismeretek átadásával is igyekszik segíteni tagjait, ezért 2020. március 4. és 12. között az országban négy helyszínen rendezi meg a „NAKPRAKTIKUM – Vízgazdálkodjunk okosan” című rendezvénysorozatot:

2020. március 4., Győr - részletek itt

2020. március 5., Kiskunfélegyháza - részletek itt

2020. március 11., Szarvas - részletek itt

2020. március 12., Hajdúszoboszló - részletek itt

Az eseményeken a szakértők részletes tájékoztatást adnak a törvényi változásokról, illetve arról, hogy mindezek milyen hatással lehetnek a gazdálkodók napi tevékenységére. Továbbá kitérnek a talajok vízgazdálkodási jellemzőire, a vízmegőrző agrotechnikákra, a lehetséges öntözési módokra. A cél ugyanis az, hogy az ismeretek, információk birtokában a gazdák folyamatosan karbantarthassák a talajt, javíthassák annak termőképességét, megóvhassák azt a belvíztől és/vagy az aszálytól – amelyek nem csak környezet- és talajvédelmi szempontból, hanem a gazdaságosság miatt is fontosak.

 

(nak.hu)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám