Nemzetközi hírek

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen hozott európai bizottsági javaslatban érvényesül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara álláspontja is.


Az Európai Unió már évek óta foglalkozik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok (Unfair Trade Practice – UTP) előfordulásával az ellátási láncban, valamint a lehetséges ellenintézkedésekkel. Az Európai Bizottság (EB) tavaly kezdeményezett konzultációjára beérkezett vélemények alapján megállapította, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok zavarják az élelmiszerellátási lánc megfelelő és hatékony működését, ezért mindenképpen szükséges az uniós szintű jogi szabályozás. Erre reagálva az EB 2018. április 12-én közzétette új szabályozási javaslatát, amely a mezőgazdasági termelők, valamint a kis- és középvállalkozások élelmiszerellátási láncban betöltött szerepének és versenyfeltételeinek javítását célozza meg.

Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezetének, a COPA-COGECA-nak magyarországi képviselőjeként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is eljuttatta álláspontját és igényeit az új uniós szabályozáshoz. Az Európai Bizottság által most kiemelt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megegyeznek a kamara által is tapasztaltakkal, amelyek döntően a szerződések nem megfelelő betartásából fakadnak. Ezek többek között a szerződés egyoldalú és visszamenőleges módosítása, a határidőn túl történő fizetés, illetve a romlandó termékekre vonatkozó megrendelések utolsó pillanatban történő lemondása.

Köztudott, hogy számos olyan kereskedelmi gyakorlat létezik, amelyekre vagy nemzeti szintű jogszabályok vonatkoznak, vagy pedig a magánszektor magatartási kódexe. A meglévő magyarországi szabályozást kamara nemzetközi összehasonlításban is megfelelő szigorúságúnak tartja, így elsősorban az ellenőrzés és a szankcionálás hatékonyságának növelését javasolta. Az uniós szintű fellépés azonban az élelmiszerellátási lánc szereplőinek alapszintű védelmét biztosítja szerte az Európai Unióban, a szabályok harmonizálása mellett elsősorban az érvényre juttatásukra vonatkozó közös előírások bevezetése és a végrehajtás terén tett erőfeszítések összehangolása révén.

A NAK egyetért az EB azon javaslatával, miszerint a tagállamoknak ki kell nevezniük egy, az új szabályok végrehajtásáért felelős közigazgatási szervet, amely elvégezné az előírások betartásának ellenőrzését és az esetleges szankció mértékének meghatározását. A kamara fontosnak tartja továbbá, hogy a szankcionálás a károkozás mértékével megegyező súlyú legyen.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám