Nemzetközi hírek

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Express Innovation Agency közreműködésével webinárium sorozatot szervez a Horizont2020 (H2020) keretrendszert felváltó, Horizont Európa (HE) program pályázási és projektmenedzsment szabályairól.

Az interaktív előadásokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információk, a webinárok tervezett időpontjai, illetve a regisztrációs felület az NKFI Hivatal honlapján érhető el.

A sorozat második előadása, mely március 22-én került megrendezésre a Horizont Európa keresztrendszeren belül a pályázó konzorciumok összetételének és harmadik felek bevonásának szabályait mutatta be az alábbi kérdések mentén haladva.

Kik pályázhatnak?

A főszabály szerint bármely jogalany vagy nemzetközi szervezet pályázhat, amely rendelkezik PIC kóddal és szakmai, valamint működési, illetve koordinátor szerepkör esetén pénzügyi kapacitását igazolni tudja. Nemzetközi konzorciumok akkor pályázhatnak, ha legalább egy uniós független jogi személy és minimum két másik EU országokból vagy társult országból származó független jogi személy részvétele biztosított. Fontos azonban megjegyezni, hogy további részvételi kritériumok megjelenhetnek az egyes pályázati felhívásokban is, illetve, hogy a részvételi jogosultság nem jelent automatikusan finanszírozási jogosultságot is. Főszabály szerint támogatásra jogosultak az uniós tagállamok és tengerentúli területeik, továbbá társult tagállamaik, egyéb nem EU tagállam nem finanszírozható, természetesen ebben az esetben is az egyes felhívásokban vagy klaszterekben lehetnek kivételek. Jelen helyzet szerint az Egyesült Királyság pályázatban társult államként vehet részt, Oroszországgal az Európai Bizottság új támogatási szerződéseket nem köt, felfüggesztette a meglévő KFI együttműködéseket. Amennyiben a potenciális kedvezményezett felsőoktatási intézmény, kutatóintézet vagy közjogi jogalany, 2022-től rendelkeznie kell Nemek közötti egyenlőségi tervvel (Gender Equality Plan (GEP)), mely a nemek közötti esélyegyenlőséget kívánja előmozdítani az intézményi folyamatokban és szervezeti kultúrákban.

A konzorciumon kívül ki vehet részt a megvalósításban?

A konzorcium együttes felelősséget vállal a szakmai megvalósításért. A konzorciumban résztvevő tagokon felül a megvalósításban részt vehetnek harmadik felek is, akik nem írják alá a támogatási és konzorciumi szerződést, részvételüket és kötelezettségeiket külön bilaterális szerződések biztosítják. A harmadik fél projekttevékenységéért a konzorcium vagy az egyik konzorciumi tag felelős. A harmadik felek lehetséges szerepköreit és elhatárolásukat az alábbi táblázat foglalja össze, pirossal jelezve a H2020 és HE keretprogram közötti eltéréseket.

Hogyan jelenik meg mindez a pályázatban?

A fenti szabályoknak és feltételeknek való megfelelést a pályázat ’A’ (Part A) és ’B’ (Part B) részében is igazolni szükséges. A Part A, azaz a pályázat táblázatos, űrlapszerű része tartalmazza a részvételi jogosultságról való nyilatkozatot, a partnerek egyedi rátermettségének bemutatását, szakmai és pénzügyi kapacitásuk igazolását, valamint a tervezett költségvetést. A Part B-ben, azaz a pályázat leíró részében kell kitérni a konzorcium egészének ismertetésére (3.2 fejezet), illetve itt szükséges feltüntetni a harmadik feleket szerepkörük szerint (3.1 fejezet).

A teljes előadás megtekinthető az NKFIH weboldalán.

A következő webinárium időpontja 2022. április 5., témája a Funding & Tenders portál bemutatása.

NAK/ Pók Zóra

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám