Vármegyei hírek

Ismét megrendezték a magyar – szerb határnál lévő Csikérián a lassan hagyományosnak számító Csikér Nap – Aratófesztivált, mely bőségesen kínált minden korosztály számára programokat.

Az érdeklődőket, gazdálkodókat és a környező települések vezetőit először a házigazda Csikéria polgármestere, Korbély László köszöntötte, röviden bemutatva a település és az aratófesztivál történetét. Ezt követően a térség országgyűlési képviselőjeként Bányai Gábor szólt a megjelentekhez, méltatva mindazok munkáját, fáradozását és kitartását, akik a múltban és a jelenben a mindennapi kenyér alapanyagául szolgáló gabona megtermelésében részt vettek-vesznek, kiemelve a hagyományos kovászos fehér kenyér szerepét, átvitt értelemben vett értékeit az életünkben. A képviselő szavait követően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének képviseletében Farkas László alelnök foglalta össze a rászorulók megsegítését szolgáló, a nemzeti összetartozást erősítő Magyarok Kenyere program eddig elért eredményeit és a program keretében megfogalmazott célokat. A megjelentek köszöntését megelőzően Sálek Csaba plébános megáldotta az aratókat és a gabonatáblát.

Az arató fesztivál keretében az érdeklődök átélhettek egy hagyományos aratási napot. A reggelitől az aratáson át a délutáni mulatásig sok-sok érdekesség és program várta a megjelenteket. A kötélfonás, kaszálás, cséplés és petrencés szalmahordás a fiatalabbakból igazi rácsodálkozást váltott ki, látván, hogy elődeink sokszor a harminc fok feletti hőségben milyen kemény munkával érték el, hogy a kenyérnek való gabona a tárolókba jusson, a kenyér pedig az asztalra. A korabeli arató- és cséplőgépek, a használati tárgyak mellett felvonultatták a mai modern kombájnokat is.

Sok hazai és vajdasági településről érkeztek aratócsoportok, a szombat délelőtti eligazítást követően kaszákkal, kézi szerszámokkal álltak sorrendbe, és fogtak hozzá az aratáshoz. Az arató legényeket követték a marokszedő asszonyok és lányok, akik szorgosan gyűjtötték és kötötték kévékbe a levágott búzát, amit aztán a cséplőgéphez vittek.

Az aratófesztiválon bemutatkozhattak a csikériai és a meghívott hagyományőrző népzenei csoportok, Antal Brigitta, a Margaréta Kórus, a Bácska zenekar, a Rokko tánccsoport, a Zwei Weibe Rosen tánccsoport. Kirakodóvásár, ügyességi játékok színesítették a napot, késő délután pedig a látogatók táncház keretében belül mutathatták meg tánctudásukat, este pedig bállal készültek a szervezők.

(NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezete)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám