Vármegyei hírek

Tatai gazdák érkeztek tapasztalatcserére Vasba. A helyi termékek előállítására, az értékesítési hálózatra voltak kíváncsiak. A programban közreműködött a NAK Vas megyei szervezete is.


Azt szerettem volna megmutatni tagtársaimnak, hogy Tatától kettőszáz kilométerre milyen helyi termékek, milyen különböző, figyelemre méltó gazdálkodási módok vannak, amelyek akár át is vehetőek – indokolta a tanulmányút vasi fókuszát Bálint Csaba, a tatai Gazdakör Egyesület tagja.

A gazdász egy éve Harasztifaluban él. Azzal folytatta: míg Vasban a helyitermék-előállítási, -értékesítési hálózat fejlett, addig Komárom-Esztergom megyében mindez még gyerekcipőben jár.
– Aki száz hektáron kukoricát, gabonát termeszt, könnyen átállhat akár olajtök termelésére is. Tudom, hogy van ilyen szándék gazdatársaim körében. Annak, aki a földmegmunkálás mellett állatot tart, még inkább profilba illő lehet ez a váltás – mondta a tanulmányút rábapatyi helyszínén Bálint Csaba.

Rábapatyon egy családi vágóhidat tekintettek meg a gazdák. Ezen a helyszínen esett szó az olajtöktermesztésről is. Egy helyi családi vállalkozás képviselője, Krajczár Józsefné beszélt erről. A földjükön megtermelt olajtök magvait az Őrségben sajtoltatják ki. A folyékony zöld aranynak nevezett tökmagolajból a tatai gazdák is kaptak kóstolót. A család emellett zöldségtermesztéssel foglalkozik, ebből kézműves savanyúság készül.
– A termesztés kezdeténél, már a vetésnél a legjobb alapanyagot kell beszerezni. A húsáru tartós minőségének záloga pedig, hogy grammra pontosan mindig ugyanannyit kell beletenni a termékbe, mint ami abba jár – összegezte a rábapatyi tapasztalatokat Bálint Csaba.

A szakmai nap kulturális programokkal egészült ki. Körmenden a Dr. Battyhány Strattmann László Múzeum kiállítását Kutrovácz Éva és Pásztor György szakmai vezetésével tekintette meg a küldöttség. Harasztifaluban a Völgyes Ferenc Helytörténeti Gyűjteményt nézték meg közösen, majd a felújított épület tanácskozótermében sajt- és pálinkakóstolóval folytatódott a nap. Utóbbinál Czitkovics Tamás gyümölcspálinka-gyártó szakember tartott előadást a gazdászoknak a pálinka-alapanyagok előkészítéséről, a pálinkafőzés törvényi alapjairól. A kóstolón a vendégek favoritja a vasi cseresznye volt.

Ezt a programrészt már Őri Alizzal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas megyei szervezetének igazgatójával és Zotter Ferenc főfalugazdásszal közösen hallgatták meg a tataiak. A vasi agrárszervezeti vezetők röviden ismertették Vas megye mezőgazdasági sajátosságait, majd szakmai konzultáció kezdődött. A házigazdák és a vendégek egyetértettek abban, hogy leterhelő az agráriumban a gazdák számára az adminisztráció. A termésátlag, a csapadékmennyiség, a műtrágyabevitel, a hazai hústermelés helyzete is fókuszba került a beszélgetésen.
– Ami biztos, hogy a vasi és Komárom-Esztergom megyei gazdák folytatják a szakmai tapasztalatok cseréjét. A hústermelés és -kereskedelem, a mangalicatenyésztés is lehet közös téma, amit érdemes továbbgondolni. Egymás tapasztalatait megismerve ez későbbi együttműködések alapja lehet – foglalta össze a harasztifalui helyszín tanulságait Bálint Csaba.

A tanulmányút Felsőcsatáron, a Major-Árva Borházban zárult, ahol a gazdák ismerősként üdvözölték dr. Árva Pál borászt. A kiváló szakember ugyanis tatai származású.
– A kistermelői hálózatok, a családi gazdaságok, a helyi termék-előállítók megismerését tartom a tanulmányút egyik rendkívül hasznos eredményének – mondta el Körmendi Miklós, a Tatai Gazdakör Egyesület elnöke a nap végén. A vezető azt is megjegyezte: hatékony párosításnak tűnik a mezőgazdaság és a turizmus összekapcsolása. Ezt állapították meg a vasiakkal közös konzultáción. Cél lehet egy olyan összefogás kialakítása, amelyhez minél több szereplő tud csatlakozni a háztáji termelőtől a nagyobb feldolgozókon át az értékesítőkig.


(forrás: vaol.hu)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám