Vármegyei hírek

A Somogy Megyei Önkormányzat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége Somogy Megyei Képviselete közös szervezésében összehozták a keresletet a kínálattal, hiszen borászatok és vendéglátósok találkoztak az I. Somogyi Borszemlén.


Egy éve élesedett a somogyi borstratégia, amelynek célja az ágazat ismeretségének növelése. Ennek első állomása volt a nyáron megrendezett I. Somogyi Borfesztivál, s a következő lépés volt a november 7-i borszemle.
– Megyeszerte és Kaposváron is kicsi az éttermek választéka balatoni borokból – mondta Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. – Ezzel a rendezvénnyel az a célunk, hogy a borászok személyesen találkozhassanak a gasztronómia képviselőivel.

A szervezők abban bíznak, hogy a személyes kapcsolatok által gyümölcsöző üzletek köttethetnek.
- Nekem szilárd meggyőződésem, hogy nem ismerik igazán a somogyiak a dél-balatoni borokat – mondta Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) somogyi elnöke. – Egy fontos marketingkampányt kezdtünk el a nyáron, reméljük a nap végén minden borász elégedetten távozik.

Kertész Rezső, a KISOSZ megyei elnöke kiemelte: a somogyi borstratégia jelentős eredményeket hozott.
– A felméréseink szerint már az idei nyáron a hozzánk tartozó vendéglátósok ötven százaléka foglalkozik somogyi borral.

Így Makkos Péter, fonyódi étterem-tulajdonos is fontosnak tartja, hogy helyi bort is rendelhessen a vendég.
– Ma már a bőség zavara nálunk a balatoni borokból – mondta el kérdésünkre Makkos Péter. – Nehéz helyzetben vagyok, mert sok borászt személyesen is jól ismerek, ám az itallapunk véges.

A Légli Szőlőbirtok harminc éve az elsőként alakult a Balatonboglári Borvidéken. Légli Ottó elmondta: lokálpatriótaként sokszor nehezen élte meg, hogy a boraik Győrben, Kecskeméten ismertebbek, mint Kaposváron.
– Ezzel bizonyosan a környéken dolgozó kollégák is egyetértenek – fogalmazott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. – Azzal is tisztában kell lenni, hogy ha feldolgozatlanul kerül ki a szőlő a borvidékről, az nem fogja tudni eltartani a borászatokat. Az ország borvidékeit megvizsgálva a balatonboglári az egyik, ahol ilyen magas arányban alapanyagként kerül ki a szőlő.

Erre jelenthet megoldást a somogyi borfeldolgozó megépítése, amely jelenleg a tervezés utolsó fázisában van, számolt be róla Gombos Sándor az első Somogyi Borszemlén.

 


(forrás: sonline.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám