Vármegyei hírek

Vincze Dávidot választották az Ifjú Gazdák Békés Megyei Gazdaköre elnökének a szervezet minapi alakuló ülésén.


Békés megye 75 települését jelképezve 75 búzaszálból készített csokrot – közepén napraforgókkal – adott egy kislány és egy kisfiú az Ifjú Gazdák Békés Megyei Egyesületének július 31-i alakuló ülése előtt a szarvas-ezüstszőlői közösségi házban a főasztalnál ülőknek. Mégpedig Jakab Istvánnak, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) országos elnökének, az Országgyűlés alelnökének, Jakab Tamásnak, a MAGOSZ főtitkárának, dr. Kulcsár Lászlónak, a szövetség és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnökének. Papp Zsolt György vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkárnak és dr. Rákóczi Attilának, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatójának.

Dr. Kulcsár László köszöntőjében kiemelte, a rendszerváltás utáni 30 évet a magyar agrárium érdekében végigküzdő gazdák ma már deresedő halántékúak. Így eljött az ideje, hogy átadják a tudást, az értékeket a gyerekeiknek, unokáiknak, a jövő generációnak. Melynek tagjai közép- és felsőfokú agrárvégzettséggel, tudással felvértezve haladnak tovább az ősök útján.

Papp Zsolt György hangsúlyozta, ebben a közösségben az ifjú gazdák egységes gondolkodás mentén hallathatják a hangjukat. Ezzel hozzájárulhatnak a gazdálkodásukat, életüket befolyásoló döntésekhez. A helyettes államtitkár az öröklést, a gazdaság átadását, a generációváltást nevezte olyan témaköröknek, melyeknél a fiatal gazdákat érinti leginkább, milyen döntések születnek.

Dr. Rákóczi Attila szólt arról, hogy Takács Árpád megyei kormánymegbízott döntése alapján az ifjú gazdák megyei szervezetének termeket és infrastruktúrát, szakmai tudást biztosítanak. Egyben a gazdakör részt vesz a kormányhivatal tudományos tanácsa munkájában, és a későbbiekben meghívja az elnököt a tudományos tanácsadók körébe.

Jakab Tamás arról szólt, hogy mekkora élményt jelent számára végignézni a termen, ahol nagyon sok tetterős fiatal gazda tett hitet amellett, hogy közösen képviseljék érdekeiket. A fiatalság új lendületet, új erőt hozhat. A korszerű technológiák alkalmazásával, a precíziós gazdálkodással a mezőgazdaság jövedelmezőségét megtarthatják, növelhetik.

Jakab István is visszaemlékezett a rendszerváltás időszakára, az azt követő évekre, amikor ők harcolták ki a gazdáknak azokat a jogokat, melyek a mezőgazdaság különböző ágazataiban létfontosságúak voltak. A fiataloknak azt mondta, kövessék példájukat. Vagyis róluk ne hozhassanak nélkülük döntést. Biztos abban, hogy az idősebbek tudása, tapasztalata és az ifjú gazdákban rejlő erő, új ismeretanyag együtt csodákra képes.

Az alakuló ülésen a megjelentek az Ifjú Gazdák Békés Megyei Egyesülete elnökének Vincze Dávidot választották meg. Az alelnökök, egyben az elnökség tagjai: Szebegyinszki Georgina, Hernádi Noémi, Dani Attila és Óvári Csaba.


(nak.hu)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám