Vármegyei hírek

Szeptember 13-14-én 16. alkalommal rendezték meg a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivált, amelynek keretében a hagyományos, burgonyából készült, zalai népi ételt, a dödöllét igyekeztek népszerűsíteni. A kétnapos rendezvény ideje alatt kulturális programokkal, koncertekkel, kiváló borokkal, népi játszótérrel, és színes gasztronómiai kínálattal várták a látogatókat.


A fesztivál első napján, pénteken a finom zalai nedű került középpontba, hiszen borász szakemberek értékelték a kitelepült borházak kínálatát. Szombaton főzőversenyen is részt vehettek a fesztiválozók a gasztronómiai udvarrá alakult Erzsébet téren és környékén, és megkóstolhatták a zalai ételkülönlegességeket.

A Kanizsai Bor-és Dödölle Fesztivál évről évre bővülő, magas látogatószámával igazi vendégmarasztaló program a hazai és a külföldi látogatók számára. A téren az árusok forgatagát 5 zalai helyi termelő színesítette, akiknek köszönhetően a látogatók megismerkedhettek a megyére jellemző hagyományos helyi termékekkel és újszerű, különleges ízvilágú finomságokkal is. Az őstermelők különböző ízesítésű joghurtokat, házi, fűszeres sajtokat, tökmagolajos ordát, kecskesajtot, füstölt húskészítményeket, gyógynövényes szörpöket, birsalmasajtokat, pesztót, mézet, méhészeti termékeket, csiliszószokat, csatnit, és lekvárokat kínáltak.

A programokhoz kapcsolódóan a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület szervezésében V. Kanizsai Mézes Nap és I. Kanizsai Mézlovagrendi Találkozó zajlott a Medgyaszay Házban. Az ország minden részéről érkező mézlovagrendek ünnepélyes bevonulását követően Cseresnyés Péter, az ITM parlamenti államtitkára és Süle Katalin, a NAK Zala megyei elnöke köszöntötte a méhészeket és a szakma iránt érdeklődőket.

Ezt követően a mézlovagrendek felvonultak az Ötvös tértől az Erzsébet térig, majd a nagyszínpadon a méhkirálynő felhívta a figyelmet a mézfogyasztás fontosságára és a magyar méz egészséges élettani hatásaira. Kicsiknek és nagyoknak is kóstolási lehetőséget biztosítottak, majd délután konferencia keretében szakmai előadásokat hallgattak.

A városközpontban pedig az Európai Friss Kalandok standjával találkozhattak a legkisebbek. A kamara zöldség-gyümölcs népszerűsítő programja keretében a két élő plüssfigura, Frutti és Veggi várta a gyerekeket, az ovis és iskolás csoportokat, akik az ízletes gyümölcs és zöldségtálak kóstolása mellett különböző játékokban, színezésben, gyümölcsös tudáspróbán is részt vehettek, sőt kipróbálhatták a friss kalandokat VR szemüvegben is.

 

(nak.hu)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám