`

2019-ben is folytatódik az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa által elindított, agrár- és élelmiszergazdasági célú High Level Mission program. A jövő évi első partneri látogatás az Egyesült Arab Emirátusokban lesz, amelyre magyar cégek is jelentkezhetnek.


Phil Hogan, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa 2016-ban saját kezdeményezésű programsorozatot indított High Level Mission néven. Célja, hogy az európai uniós törekvéseknek megfelelően segítse a tagállamok mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari vállalkozásait az Európán kívüli piacok megismerésében, az új piaci lehetőségek felmérésében, az üzleti kapcsolatok, partnerek felkutatásában. A program sikere érdekében az EB kiválasztja a célországokat, lehetővé teszi a résztvevők számára jelentős nemzetközi kiállítások, vásárok megtekintését, segíti B2B találkozók megszervezését. Phil Hogan biztos személyes és aktív részvételével garantálja a program nemzetközi súlyát és értékét.

Az elmúlt években közel tíz országba jutottak el európai vállalatok képviselői. A jelentkező vállalkozások közül a Bizottság választja ki a résztvevőket, mintegy 40 vállalkozást. A kiválasztás alapja, hogy minél több tagállam részéről jussanak ki vállalkozások a programokra. Az EB mindent megszervez, de a részvétel, a szállás és a kiutazás költségei a résztvevő vállalatokat terhelik. A program keretében magyarországi vállalkozások szakemberei is eljutottak a célországok valamelyikébe. A legtöbben hasznosnak tartják a program nyújtotta lehetőségeket, mert „jó ajánlólevél” a jövőre nézve. Nem elsősorban közvetlen üzletek megkötésére, hanem kapcsolatok kialakítására, potenciális partnerek megismerésére használják.

A 2019-es High Level Mission program keretében Phil Hogan látogatást szervez az Egyesült Arab Emirátusokba jövő év februárjában. Az érdeklődőknek, így a magyar cégeknek, 2018. december 18-ig van lehetőségük pályázni a delegációban való részvételre. Bővebb információt és a regisztrációhoz szükséges linket itt találják.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám