`

A megyei jogú városok komoly gazdasági potenciált jelentek Magyarországon, környezetvédelmi és piacfejlesztési törekvéseiket a kormány is támogatja – mondta Nagy István agrárminiszter.


A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökével folytatott egyeztetést követően a tárcavezető elmondta: megállapodtak arról, hogy nagyfokú és nagyarányú termelőipiac-fejlesztési projektet indítanának mind a 23 megyei jogú városban. A kezdeményezés célja, hogy 21. századi körülmények között tudjanak vásárolni az emberek a termelői piacokon.  

Szita Károly kaposvári polgármester, a MJVSZ elnöke közölte: a program a megyei jogú városokban 20 milliárd forintból indulna, amelynek felét a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hitelből, illetve saját erőből finanszíroznák. A környezetvédelmi törekvések közül Szita Károly kiemelte a levegő tisztaságának védelmét. Mint mondta, ennek érdekében a szaktárca támogatásával 11 magyarországi városban indul jövőre a LIFE elnevezésű program mintegy 5 milliárd forintból. Ennek 60 százaléka lenne uniós forrás, a fennmaradó rész pedig állami támogatás. Hozzátette, 2019. január 1-jétől 2026-ig felméréseket végeznek a levegő tisztaságának javítása érdekében. Megjegyezte, hogy a két legnagyobb szennyező forrás a háztartási tüzelés és a közúti közlekedés.

A miniszter elmondta, hogy a szaktárca több kezdeményezése is hozzájárul a levegő tisztaságának javításához. Így például folytatódik a Fűts okosan! tájékoztató kampány is.  Emlékeztetett, hogy az AM döntése szerint a szociális tűzifa ára nem emelkedhet, a tavalyi áron kell kibocsátani azt a fűtőanyag-mennyiséget, amelyet az önkormányzatok igényeltek a rászorulóknak.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám