`

Az európai versenyhatóságok jogérvényesítési munkájának köszönhetően a mezőgazdasági termelők kedvezőbb feltételeket érhetnek el, amikor nagy vevőknek vagy szövetkezeteknek értékesítik termékeiket – derül ki az Európai Bizottság jelentéséből.


Az október 26-án közzétett jelentéssel a bizottság először értékelte specifikusan a versenyszabályok mezőgazdasági ágazatban való alkalmazását. Ebből kiderül, hogy a versenyhatóságok a mezőgazdaságban 178 vizsgálatot végeztek, ezeknek több mint egyharmada a feldolgozókkal szemben indult, leggyakrabban mezőgazdasági termelők panaszai alapján. A feltárt versenyjogi jogsértések csaknem fele ármegállapodással volt kapcsolatos, többnyire versenytárs feldolgozók között jöttek létre a nagykereskedelmi ár rögzítése céljából (például a cukor és a liszt esetében), vagy feldolgozók és kiskereskedők között a kiskereskedelmi ár rögzítése céljából (például a tejtermékek, a hús vagy a napraforgóolaj esetében).

A jelentés értelmében az európai versenyhatóságok számos esetben meggátolták és szankcionálták a nagy vevőket, amikor megpróbálták a mezőgazdasági termelőknek fizetett árakat csökkenteni. Az európai versenyhatóságok munkájának köszönhetően a mezőgazdasági termelők javítani tudtak a szövetkezetekkel kialkudott feltételeken is. A jelentés egyik következtetése, hogy egyes tagállamok megkísérelték korlátozni bizonyos mezőgazdasági termékek más tagállamokból való behozatalát. Több európai versenyhatóság megvizsgált és megszüntetett számos olyan kollektív szerződést, amelyek esetében a mezőgazdasági termelők meg akarták akadályozni, hogy tagállamuk piacán más tagállamok termelői is értékesíthessék termékeiket.

Az európai versenyhatóságok iránymutatást adtak a mezőgazdasági termelőknek, más gazdasági szereplőknek és a kormányoknak arról, hogy az ágazatban miként kell értelmezni és alkalmazni a versenyszabályokat. Megelőzési céllal figyelemmel kísérték az ágazat helyzetét, továbbá vizsgálták az ellátási lánc működését, különös figyelmet fordítva például a mezőgazdasági termelők és a lánc egyéb szereplői közötti alkupozíciós erőegyensúlyra. A jelentés megállapította, hogy az elismert termelői szervezetek és az elismert szakmaközi szervezetek segíthetik a mezőgazdasági termelők piaci pozícióinak erősödését, és hozzájárulhatnak az élelmiszerellátási-lánc hatékonyságának növeléséhez.

A bizottság megerősítette, hogy az agráripar rendelkezésére álló ágazatspecifikus eszközöket a mezőgazdasági termelők és egyben az egész ágazat javára használják. A borágazatban gyakran alkalmazzák a piaci stabilizációs intézkedéseket, a sajt- és a sonkaágazatban pedig kínálatszabályozási intézkedéseket vezettek be az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel ellátott termékekre.

A jelentésből nyert információkat felhasználva az Európai Bizottság további konzultációkat folytat majd a mezőgazdasági ágazatban érdekeltekkel, a tagállamokkal, az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal a versenyszabályok alkalmazásával kapcsolatos jövőbeli szakpolitikai döntésekről, emellett fokozzák a piacfelügyeleti tevékenységet.

További részletek itt.


(forrás: Európai Bizottság)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám