`

A Szent István Egyetem csapatának győzelmével, érdekes projektötletekkel és izgalmas látványvilággal zárult a szeptember óta tartó Agrovirtus versenysorozat és akadémia november 20-án, melynek fókuszában a hallgatók agrár-vállalatirányítási készségeinek fejlesztése és projektszemléletének formálása állt.


Az Agrovirtus verseny selejtezőjének száz csapata közül a tíz legjobb készülhetett a héten az Agrovirtus Akadémián a megmérettetés döntőjére, ahol a hallgatók egy ezer hektáros gazdaságra kidolgozott fejlesztési tervet prezentáltak neves vállalatvezetőkből, valamint agrár- és pénzügyi szakértőkből álló zsűri előtt. Az egyetemistáknak nem volt könnyű dolga, hiszen úgy kellett 200 millió forintot felhasználniuk a gazdaság átalakítására, hogy azt már bizonyos 2020 utáni európai uniós direktíváknak is megfeleltessék.

Az izgalmas látványvilággal rendezett döntőn a Szent István Egyetem Pregazd-Ászok csapata hozta el az aranyérmet, a fejlesztési tervük egymillió forint értékű utazást ért. Második helyen az Agro Mater (Corvinus Egyetem), harmadik helyen pedig a Szlúszács (Szent István Egyetem) csapata végzett, ők a szervezők jóvoltából egy-egy németországi szakmai kiállításon vehetnek részt. Különdíjban részesült a Nyíregyházi Egyetem NYErtesek és a Szent István Egyetem zentai konzultációs központjának csapata, a Kertész Sydicate 4.0. A verseny nemzetközi vonalán döntőbe jutó orosz, mexikói, grúz fiatalokból álló nemzetközi csapat számára a szervezők pedig biztosítják, hogy a bemutatott projektötletüket a valóságban is tesztelhessék.

A versenyt szervező AgroVIR Kft. ügyvezetője, Maróti Miklós elmondta, hogy a verseny és az akadémia során olyan ismeretanyagot tudnak átadni a hallgatók részére, ami a vállalatok számára is komoly értékű, ennek köszönhetően egyre növekvő érdeklődés mutatkozik az agrovirtusos hallgatók iránt. Az Agrovirtus Akadémián résztvevő csapatok részére, a megszerzett ismeretanyag igazolására a Szent István Egyetem, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a főszervező AgroVIR Kft. közös oklevelet bocsátott ki, melyet a zsűrielnök, Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője adott át a mintegy 50 hallgató részére.

Mindenki együtt

A jövőre nézve a szervezők szándéka, hogy az Agrovirtus verseny és Akadémia Magyarország után a határon túli régiók és a V4 országok meghatározó agrár-egyetemista tudásmegosztási színtere legyen, amihez az idei kiírás kiváló alapokat teremtett.


(forrás és kép: AgroVIR)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám