`

Bár gyengült optimizmusuk, még mindig bizakodva tekintenek a jövőbe a magyar agrárvállalkozások – olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az OTP Agrár megbízásából készített felmérésben. A válaszadók rövidtávon leginkább a világpiaci helyzet, hosszútávon pedig az uniós agrárpolitika miatt fogalmaztak meg kétségeket.


2019 tavaszán a mezőgazdasági vállalkozók mérsékelt, de az őszinél gyengébb optimizmussal tekintettek a következő fél évre, és ugyanígy ítélték meg a következő három évre várható folyamatokat is. A rövid távú agrárkonjunktúra index egy, a hosszú távú kitekintés indexe pedig két pontot gyengült, de mindkettő továbbra is pozitív tartományban maradt.

A rövidtávú agrárkonjunktúra index gyengülésének az üzleti környezet kedvezőtlenebb megítélése volt az oka, de az agrárkonjunktúra index továbbra is optimizmust jelez. A világpiaci helyzet és az egyéb körülmények megítélése okozta a romlást. Sokat javult viszont a hitelhez jutás lehetőségének megítélése. A piaci várakozások lényegében nem változtak, sem a rövid távú kereslet, sem az árváltozások megítélése nem mozdult el érdemben. A hosszú távú kitekintési index azt jelzi, hogy a mezőgazdaságban még mindig bizakodóan ítélték meg a kilátásokat a válaszadók, de növekvő aggodalmak övezték az uniós KAP-reformot, valamint az élelmiszeripari kilátásokat és a földhasználat csökkentését tervezték.

A válaszadók a vetésterület némi mérséklődésével, és az állatállomány zsugorodásával számoltak. A májusi esők előtt végzett felmérésben a válaszadók rossznak ítélték az időjárás hatását gazdálkodásukra. A saját termelésű készletek megítélése nem változott érdemben, a foglalkoztatási kilátások romlottak és kissé csökkent azon válaszadók aránya, akik nem terveztek beruházást. A beruházások tervezett forrása leggyakrabban saját erő, ezt követően támogatás volt, de mindkettő aránya csökkent egy kicsit tavaly ősz óta. Mindemellett megnőtt a hitelek tervezett szerepe, mind a kedvezményes, mind a bankhiteleket tekintve.


(forrás: OTP Agrár)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám