`

Komoly veszély fenyegeti a természeti kincsekben gazdag Murát és annak élővilágát, ha Szlovénia jóváhagyja a tervezett nyolc vízerőmű építését a folyón. A létesítés károsan hatna a hazai térségi mező- és erdőgazdálkodásra is.


„Mentsük meg a Murát! Gátat a murai vízerőműveknek!" – ezzel a felszólítással indított nemzetközi, nyilvános petíciót a WWF és a szlovén Mojamura Egyesület horvát és magyar szövetségeseivel, köztük a Dráva Szövetséggel. A petíció célja, hogy megállítsák a szlovén Mura-szakaszon azt a komplex vízerőmű-építést, amelyet a folyó több mint 50 kilométeres szakaszán terveznek végrehajtani.

A WWF szerint Hrastje-Mota település mellett kezdődhet el az első vízerőmű építése, ha megkapja az engedélyt, és ez megnyithatja a kaput a további hét erőmű előtt is.
Ha ez megvalósul, az súlyosan veszélyeztetné Szlovénia legértékesebb és legjobban megőrzött ártereit. Összesen mintegy 7000 hektárnyi vizesélőhely eshet áldozatul a beavatkozásnak, ennek következtében pedig különleges és veszélyeztetett fajok (rétisas, fekete gólya, vidra) tűnhetnek el végképp a területről. Szlovénia Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztériuma nemrég azt javasolta, hogy a Mura szlovén szakasza legyen része az „Európa Amazonasának" is nevezett Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumnak, mely Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot, Magyarországot és Szerbiát érinti. Azonban ennek az európai szinten is rendkívül fontos területnek Szlovéniában a teljes hátországát pusztulás fenyegeti, ha a Murán vízerőműveket építenek.

A vízerőművek az alvízi folyószakaszra is rendkívül káros hatással lennének – beleértve a magyarországi részt is. A Mura körülbelül 50 kilométer hosszan érinti Magyarországot, Mura-menti Tájvédelmi Körzet néven a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi, egyúttal az Európai Unió Natura 2000 ökológiai hálózatába is beletartozik.
A Mura szabad folyását a nyolc vízerőmű holt tározók láncává alakítaná Szlovéniában, ezáltal a tározók alatti területen – így Magyarországon is – a folyó teljesen megváltozna. A gyakori vízszintingadozás miatt a folyómeder süllyedni kezdene, ezáltal az ártéri erdők és a holtágak vízellátása romlana, a vízerőmű pedig a halak természetes vándorlásának is gátat szabna. Összességében a magyarországi térségi mezőgazdálkodást és erdőgazdálkodást is hátrányosan érintené.

 


(WWF) (fotó: WWF/G.Safarek)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám