`

A III. NAK Szántóföldi Napok rendezvényen erdészeti szakmai kiállításra és programokra is sor kerül, amelyek mind a mezőgazdálkodók, mind az erdőgazdálkodók, a szakirányítók és a szaktanácsadók számára is érdekesnek ígérkeznek, hiszen a maga érdemeivel és problémáival az erdészeti ágazat is az agrárium szerves része.


Aktuális erdészetpolitikai kérdésekként az idei rendezvények középpontjában az alábbi témák állnak:

1. Erdőtelepítések, fás szárú ültetvények, fásítások és agrárerdészet szerepe a termőföldek racionális hasznosításában

Az erdészeti ágazat álláspontja ebben a kérdésben bő egy évszázada egyértelmű, azaz indokolt lenne a trianoni határok közé szorított ország erdősültségét, illetve fával, faállománnyal való borítottságát az 1920. évi 12%-ról belátható időn belül legalább 25-27%-ra növelni (az ország erdősültsége jelenleg kb. 21%). Ezt a törekvést a kormány, az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is messzemenően támogatja.

Az új erdőtelepítések azonban nagyobbrészt magántulajdonú földeken valósulhatnak meg, így az erdősültség növelése nem csak kormányzati elhatározás kérdése. A szóba jöhető termőföldterületeken jelenleg a földtulajdonosok és a földhasználók döntése értelmében mezőgazdálkodás folyik. A földtulajdonosok és a földhasználók figyelmét tehát fel kell hívni az erdőtelepítések és fásítások lehetőségére, illetve széles körűen kell tájékoztatni az erdőtelepítések és fásítások aktuális feltételeiről. Az ágazati céloknak megfelelő döntéseiket pedig a visszajelzéseik folyamatos figyelemmel kísérésével, és a telepítési, fásítási feltételek alakításával (szabályozás, támogatáspolitika) lehet elősegíteni.

A rendezvény második napján ezzel összhangban szakmai konferenciát és terepi bemutatót szervezünk az erdőtelepítésekről és fásításokról, valamint szakmai kiállítók útján és erdészeti szaktanácsadók személyes tanácsadásával tesszük teljessé az érdeklődők tájékoztatását.


2. A magántulajdonú erdők földhasználati viszonyainak valamint a magán erdőgazdálkodás erdészeti szakirányítási rendszerének tervezett rendezése

A kormány és az agrártárca kiemelt feladatnak tartja az osztatlan közös tulajdon rendezését, és így a termőföldek birtokviszonyainak érdemi javítását. Emellett erdők esetében nagyon fontos még a földhasználati jogcímek és azok speciális szabályozásának kérdésköre is. Különösen azért, mert erdők esetében nem tekinthető reális várakozásnak az osztatlan közös tulajdon rövid időszak alatti felszámolása, így azzal várhatóan még sokáig együtt kell élnünk.

Ugyancsak fontos kérdés az erdészeti szakirányítás rendszere, hiszen a magán erdőgazdálkodás területén továbbra sem általános elvárás, hogy az erdő jogszerű használója, azaz erdőgazdálkodója erdész szakember legyen. Ugyanakkor hosszú távon eredményes és szakszerű erdőgazdálkodást erdész közreműködése nélkül nehéz elképzelni. A két szereplő viszonyát, illetve az erdészeti szakirányítók kötelezettségeit és jogait tehát megfelelően szabályozni szükséges.

A rendezvény első napi szakmai konferenciáján az agrártárca illetékes államtitkársága bemutatja a két témakör új szabályozására készített tervezeteit az érdeklődők számára.


3. Erdészeti gépkiállítás és bemutató

Az erdőgazdálkodás területén az elmúlt években jelentős munkaerőhiány keletkezett. A probléma egyik megoldása a fokozottabb gépesítés lehet, ami azonban lényegesen nehezebben valósítható meg, mint például a mezőgazdálkodás területén. Speciális, helyi viszonyokra fejlesztett, vagy adaptált gépekre lenne szükség, amelyre azonban a viszonylag szűk piaci kereslet nem ösztönzi megfelelően a gépgyártókat és - forgalmazókat.

A VADEX Mezőföldi Zrt-nek köszönhetően külső helyszínen munka közbeni bemutatók keretében különböző gépekkel találkozhatnak az érdeklődők.


Erdészeti konferenciák, terepi bemutatók részletes programja

A programokon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrációhoz kattintson ide.

2019. május 23. (csütörtök):

9.45 – 12.30 Terepi gépbemutató és faültetvény bemutató a VADEX Mezőföldi Zrt. területén (Sárosd 3B erdőrészlet és környéke)

Terepi bemutatón bemutatott gépek:
-    Tuskó fúrás (Rotor-S 1200), Solti nehéztárcsa, avagy a teljes talajelőkészítés lehetőségei
-    FAE erdészeti zúzó felhasználási lehetőségei erdőfelújításokban, befejezett ápolásokban, szántó, rét, legelő művelési ág helyreállítása
-    Hengeresfa ültetvény telepítésével kapcsolatos tapasztalatok, pályázati lehetőségek
-    Innovatív STIHL eszközök felhasználása ápolásokban (STIHL multimotor)
-    Heizohack 14800 KL nagyteljesítményű darálógép
-    Keskeny nyomtávú gépi ápolás Antonio Carraro SRX10400 traktorral és Dragone erdészeti mulcsozóval

13.45 – 15.30 Szakmai konferencia: A magántulajdonú erdők földhasználati viszonyai, valamint ehhez kapcsolódóan az erdészeti szakirányítási rendszer tervezett szabályozása
Előadók: AM Erdészeti Főosztály, Jogalkotási Főosztály munkatársai
Helyszín: Kiállítási terület – Erdősor konferenciasátor


2019. május 24. (péntek):

10.00 – 12.30 Szakmai konferencia: Erdőtelepítések, fás szárú ültetvények, fásítások és agrárerdészet szerepe a termőföldek racionális hasznosításában
Helyszín: Kiállítási terület – Erdősor konferenciasátor
Előadások:
•    10.00 – 10.20 Erdőtelepítések, fásítások Magyarországon a múltban és a jövőben /a készülő Kaán Károly erdőtelepítési és fásítási program előzetes bemutatása/
Előadó: NAIK ERTI, AM Földügyekért Felelős Államtitkárság munkatársai
•    10.20 – 10.50 Erdőtelepítési, fásítási, agrárerdészeti módszerek, illetve azok jövedelmezőségi kérdései
Előadó: NAIK ERTI, NAIK AKI munkatársai
•    10.50-11.20 Telepítsek vagy ne telepítsek erdőt?
Előadó: Mocz András, Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége
•    11.20 – 11.40 Erdőtelepítések, fásítások hatásai a termőterületek vízgazdálkodási viszonyaira
Előadó: NAIK ÖVKI munkatársa
•    11.40 – 12.00 Új erdőtelepítések, fásítások szerepe a vadállomány élőhelyének fejlesztésében, valamint a telepítések vadkárkockázatai
Előadó: AM Vadgazdálkodási Főosztály munkatársa
•    12.00 – 12.20 Erdőtelepítések, fásítások támogatási lehetőségeinek várható alakulása
Előadó: AM EMVA Stratégiai Főosztály munkatársa
•    12.20 – 12.30 Gazdálkodók erdőtelepítési és fásítási hajlandósága, az erdőtelepítések és fásítások szakmai és támogatási adminisztrációjával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok
Előadó: Tátrai Gábor, FA-PIAC Kft.
13.45 – 15.00 Terepi bemutató helyi magán erdőtelepítő erdejében (Mezőfalva 49 erdőtag)

 

(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám