`

A Bükki és Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2018. június 13-án éjszaka a szlovák-magyar határtól nem messze szabadon engedték azt a medvét, amely az elmúlt hetekben kóborolt az országban, riadalmat keltve a lakosok és a gazdálkodók körében is.


A medve barangolását széles körű szakmai összefogás kísérte az elmúlt napokban, s ez valósult meg a további sorsának eldöntésében is, amelyben a nemzeti parki igazgatóságok szakemberein túl az egyéb szakmai szervezetek is együtt gondolkodtak. A még a múlt hétvégén elfogott medve elengedésének helyszíneként végül olyan területet választottak ki a természetvédelmi szervezetek szakemberei, amely távol van a lakott településektől, tradicionális medveélőhely, ahol stabil medvepopuláció él és a szlovákiai medveállománnyal is szerves kapcsolatban áll.

A medve még a Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítő helyiségében

 

Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy ez egy vadon élő, több mint tízéves egészséges nőstény medve, amelynek további bocsai már nem várhatóak. A nemzeti parkok szakemberei a következő időszakban folyamatosan igyekeznek majd figyelni a mozgását, s ha újból lakott települések közelébe kerülne, azonnal közbelépnek.

Június 13-án este kilenc óra körül vették át a két igazgatóság szakemberei a medvét szállító ládát, közel az elengedés helyéhez, a magyar-szlovák határ mellett. A célhoz már szakadó esőben érkezett a konvoj, talán ennek volt köszönhető, hogy a medve kicsit gondolkodott, hogy egyáltalán kimenjen-e a ládájából. Végül azonban némi noszogatás után éjféltájban meggondolta magát, komótosan kisétált az erdőbe, ahol fél percen belül el is tűnt.


(forrás: BNPI/nak.hu) (fotó: MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám