`

Az akáctermesztés tapasztalataival és jövőbeni irányaival ismerkedhettek meg a résztvevők a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szeptember 14-i szakmai rendezvényén.


A Helvéciai Fajtakísérleti Állomás adott otthont a NÉBIH legutóbbi erdészeti fajtabemutatójának. Az akáctermesztés iránti nagy érdeklődést mutatta, hogy a magyar nemesítőkön és gazdálkodókon kívül a szomszédos országokból is jó néhány vendég érkezett a bemutatóra, így több mint 70 szakember tekintette meg a NÉBIH hatósági vizsgálatait.

Magyarország erdőterületének csaknem negyedét, míg a hazai élőfa-készlet mintegy 14 százalékát teszik ki az akácerdők. Számottevő kiterjedése mellett ugyancsak említésre méltó, hogy az akácerdő az egyik legértékesebb megújulóenergia-forrás, ráadásul azokon a területeken termel faanyagot és oxigént, ahol más mezőgazdasági növényi kultúrákat már nem lehet eredményesen termeszteni. Az akácot az 1710-es évek táján hozták be hazánkba dísznövényként. Erdőtelepítési célra az 1750-es években, alföldi futóhomok megkötésére 1800-as évektől kezdődően használják. Az eltelt több mint 200 évben ez a faj jól alkalmazkodott a környezetéhez.
– Az országba telepített akácerdők kiválasztott és szelektált genetikai erőforrásainak megőrzése és fejlesztése nem önmagáért való, hiszen ezek a géngyűjtemények biztosítják a tartamos és fenntartható erdőgazdálkodás biológiai alapjait – mondta dr. Bordács Sándor, a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának osztályvezetője.

A magyar mezőgazdaság és erdőgazdálkodás számára egyaránt kiemelten fontos a magas színvonalú növénytermesztés, melynek alapját a genetikai anyagok megőrzése, a növényfajták állami elismerése, a megfelelő minőségű vetőmag, vegetatív szaporító-alapanyag, illetve ültetési anyag előállítása és felhasználása, valamint a korszerű fajtahasználat képezi. A Helvéciai Fajtakísérleti Állomás csaknem két évtizede végzi hatósági, fajtavizsgálati tevékenységét ezen célok szellemében. Az itt folytatott hatósági vizsgálatok és kísérletek eredményeit a NÉBIH munkatársai mutatták be a szakmai napon, ahol arról is szó esett, hogy a helvéciai állomás fontos bemutató helyszínként szolgál a fajtákat használó gazdálkodók számára.

A program részeként az újonnan bejelentett fajták DUS-megkülönböztethetőség, egyöntetűség és állandóság-vizsgálatát 40 bejelentett és államilag elismert fajtán mutatták be. Az eseményen a gazdasági értékvizsgálatokat 5 különböző üzemi kísérletben tekintették meg, ahol 16 bejelentett és államilag elismert fajta teljesítményét hasonlítják össze 18 hektár nagyságú kísérleti területen.

 


(forrás és kép: NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám