Állattenyésztés

Idén 26. alkalommal rendezik a hódmezővásárhelyi „Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat” 2019. május 9-11. között, amely az OMÉK társrendezvényeként mutatja be az ágazat színe-javát.


A rendezvényen az állattenyésztés nyolc ágazata (a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, a díszbaromfi- és nyúltenyésztés), a halászat, a vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be.

A kiállítás a szakma és a nagyközönség számára is tartogat többek között olyan érdekfeszítő programokat, mint fajtabemutatók, tenyészállat-árverések, juhnyírási bemutató, mezőgazdasági gépbemutató, illetve szakmai konferenciák.

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szakmai elismertségét jelzi, hogy a Magyar Állattenyésztők Szövetsége a hazai állattenyésztési kiállítások közül elsőként az Alföldi Állattenyésztési Napoknak adott „Országos Tenyészállat Kiállítás" rangot. A kiállítás 17 hektáros területén a tavalyi évben összesen 653 kiállító vett részt, a látogatói létszám pedig meghaladta 60 ezer főt.


(forrás: AMC)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei