`

Néhány jogszabályi változtatás miatt hátrányos helyzetbe kerültek a haletetőanyag-gyártással foglalkozó vállalkozások, akik NAK-tagnak is számítanak. Most helyzetük jobbra fordulhat némi kamarai segítséggel.


Jelentősen átalakult a haletetőanyag-gyártás az utóbbi évtizedekben: míg korábban a horgászok saját maguk, házilag készítették el a csalikat, ma már inkább a késztermékeket keresik a boltokban.
– A termékek döntően mezőgazdasági alapanyagokból, kukorica, búza és egyéb magvak felhasználásával készülnek. Számottevő az élelmiszeripari melléktermékek felhasználása is, és használunk halliszteket, halgazdaságoknak készített pelleteket is. Az alapanyagok legnagyobb részét hazai termelőktől, gyártóktól, forgalmazóktól szerezzük be. Van néhány domináns gyártó és nagyon sok kis vállalkozás is. A nagyok termékpalettáján megtalálható a teljes szortiment, az etetőanyagoktól a horogcsalikon át az aromákig minden, míg a kisebb gyártók csak egy-egy területre koncentrálnak – adott rövid ágazati áttekintést Papp József, a haletetőanyag-gyártással foglalkozó Top Mix Kft. vezetője.

A szakember szerint egy téves jogszabály hatása miatt nem tudnak érdemben fejlődni.
– Iparágunkat, nem tudván létezéséről, annak idején a hobbiállateledel-gyártás TEÁOR-kategóriába sorolták. E tevékenységet végző vállalkozások minden pályázati lehetőségtől el lettek és el vannak zárva, mert e tevékenység a nem támogatandó kategóriába esik. Ám mi nem hobbiállatoknak készítünk eledelt! Ugyanis a hal, amit a horgászok kifognak, nem lehet hobbiállat! A besorolást készítőknek inkább a mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparágba kellett volna sorolniuk tevékenységünket, hiszen éppen azt tesszük – jegyezte meg.

Bár a kamarai törvény – mivel a tevékenységük a NÉBIH-hez tartozik – az agrárkamara tagjai közé rendelte a gyártókat, ám Papp József szerint a NAK illetékesei – a TEÁOR-besorolás miatt – nagyon kevés információval rendelkeztek a területről. A közelmúltban azonban sikerült egyeztetni a kamarai szakemberekkel.
– A megbeszélés egyik témája a TEÁOR-átsorolás volt, melynek megvizsgálására ígéretet kaptunk. Ez jelentősen javíthatná pályázati pozícióinkat. Felvetettem továbbá egy kamarán belüli ágazati munkacsoport felállítását is, mely foglalkozna problémáinkkal, javaslatainkkal. A szakmai tömörülésünknek és érdekképviseletünknek is a NAK-nál kellene lennie, ugyanis ez az a szervezet, amely képes segíteni és összefogni az ágazatot.


(NAKlap/ 2019. november - Raffai Ferenc)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám