`

A tojást és a tojástermelést övező tévhitek, előítéletek eloszlatása és a fogyasztás ösztönzése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tojásszövetség. Utóbbi ezen kívül hosszú távú stratégiát is készít.


A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) a Tojás Világnapja alkalmából (2019. október 11.) több rendezvényt is tartott az elmúlt héten. Megrendezték például a hagyományos világnapi hazai szakmai tanácskozást is, amelynek bevezetőjében Szép Imre, a szövetség elnöke (alábbi képen) megismételte a pár nappal korábbi sajtótájékoztatón elhangzottakat: a vásárlók legtöbbször nincsenek tisztában a különböző tartási módok közötti különbségekkel, például azzal, hogy az EU-konform ketreces tartásnak a legkisebb az ökológiai lábnyoma, és ez a tartástechnológia jelenti a legkevesebb terhelést a környezetre, illetve, hogy a tartástechnológiának nincs hatása a tojás minőségére. Mint mondta, a fogyasztóknak nem szabadna elfogadniuk a tévhiteket, ezért szükség van felvilágosító tájékoztatásra, és ebben számít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségére is.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke előadásában elmondta, hogy egyes üzletláncok – részben anyacégeik nyomására – támadást indítottak a ketreces tartás és a ketreces tartásból származó tojás ellen, ám a ketreces tartásnak hadat üzenők a hazai helyzet alapos ismerete hiányában, olykor féligazságokkal operálnak, de sajnos képesek arra, hogy jelentős kárt okozzanak a magyar tojástermelőknek. Hozzátette, a kamara egyik fő feladata a jövőben, hogy megfelelő és hatékony kommunikációval segítse a termelőket megvédeni magukat és ágazatukat az alaptalan támadásokkal szemben.
– Attól, hogy egyes európai országokban az alternatív technológiák az elterjedtebbek, a ketreces tojástermelésre továbbra is szükség van Magyarországon és a térségben. E technológia alkalmazása nélkül oly’ mértékben csökkenhet az EU teljes tojástermelése, hogy veszélybe kerülhet a fogyasztók biztonságos ellátása. A keletkező áruhiány hatására megjelenhetnek a boltok polcain olyan harmadik országbeli termékek, amelyek nem felelnek meg azoknak a szigorú EU-s normáknak, amelyeket viszont kérlelhetetlenül kérnek számon a magyar termelőktől – jegyezte meg. – Az álhírekkel, ferdítésekkel és féligazságokkal szemben az utólagos, megkésett felvilágosítás már csak gyenge magyarázkodásnak tűnhet, ezért tartjuk fontosnak a „megelőző” kampányt, az objektív, szakszerű tájékoztatást.

Éppen ezért a NAK a tévhitek, előítéletek eloszlatása és a fogyasztás ösztönzése érdekében közös kampányt indít a Tojásszövetséggel. A kampány során minél szélesebb körhöz juttatják el a tojástermeléssel- és fogyasztással összefüggő hiteles adatokat és információkat.
– Elfogadhatatlan számunkra, hogy egy szélsőséges kisebbség nyomásának engedve a tartástechnológia egy-egy elemének kiemelésével a magyar termelők nagy része ellehetetlenüljön. Fontosnak tartjuk a magyar fogyasztói igények figyelembe vételét is: a vásárlónak meg kell adni a lehetőséget, hogy a számára fontos paraméterek alapján döntsön. A minőség, élelmiszer-biztonság, nyomon követhetőség, állatvédelem, állatjólét, környezetvédelem, fenntarthatóság, ár-érték arány mind fontos szerepet játszhat a fogyasztók választásában, de a kínálatot radikálisan és egyoldalúan befolyásolni akaró szélsőségektől való megvédésük fontos feladatunk. Természetesen helye van az áruházi polcokon a különböző alternatív tartási formákból származó termékeknek is, de a választás joga a fogyasztót illeti, és ezt a jogot nem szabad csorbítani, vagy elvenni tőle. A tyúkokén túl a hazai tojástermelők és fogyasztók boldogsága legyen az elsőrendű szempont – mondta a NAK elnöke (alábbi épen).

A rövid táv mellett hosszabbra is tervez a Tojásszövetség. Szép Imre közölte, hogy a szervezet tojástermelési stratégiát dolgoz ki azért, hogy a hazai önellátás fokát emelni tudják. Itthon a nagyüzemi tojástermelésben a tavalyi 1,24 milliárd után idén várhatóan 1-1,2 milliárd tojást állítanak elő. A belföldi igény 52 százalékát a nagyüzemi termelés, 26 százalékát a háztáji adja, 21-22 százalék az import. Becslések szerint a háztáji termelésből 600 millió tojás származik, az import 480-500 millió körül mozog évente. A magyar lakosság tavalyhoz hasonlóan idén is 2,3 milliárd tojást fogyaszthat el. Tavaly a fejenkénti tojásfogyasztás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 238 darab volt.

 


Csökkenő bevétel

A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 14 százalékkal, 24,8 milliárd forintra csökkent. Az idén az első fél évben a termelői átlagár 19,96 forint volt, 4 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Míg a termelői ár a 2017. évi szintre esett vissza, a fogyasztói ár idén annál 6-7 százalékkal magasabb, az átlagos bolti ár az első fél évben 40,56 forint volt.




(nak.hu/RF) (fotó: Nyirkos Zsófia/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám