`

Az előző héten sajnos nem hullott le a várt mennyiségű csapadék, ezen a héten pedig végig északkeleti áramlás lesz a jellemző térségben. Ez száraz, hűvös és szeles idővel jár – áll az OMSZ agrometeorológiai előrejelzésében.


A múlt héten sokfelé és többször hullott csapadék az országban, bár az előre jelzettnél és a vártnál kevesebb. Az elmúlt tíz napon a Dunántúl nagyobb részén 20 mm-t meghaladta a csapadékmennyiség, de például a délnyugati határszélen 50 mm-t meghaladó értékek is voltak. Az országnak nagyjából fele részén 10 és 20 mm közötti mennyiség esett, míg északkeleten sajnos sokfelé 5 mm alatt maradt. Ahol esett legalább 10-15 mm, ott mérséklődött az aszály (délnyugaton meg is szűnt), de nagyjából a Sátoraljaújhely-Tokaj-Hajdúnánás-Debrecen vonaltól keletre tovább romlott a helyzet.

A talaj felső 20 cm-es rétegének nedvességtartalma ez utóbbi területek kivételével növekedett, de főleg az Alföld északi felén továbbra is a már kritikus 40 %, északkeleten pedig nagy területen 30 % alatt van! Emellett előfordulnak nagyon száraz részek Nógrádban is. A talajból országszerte 50-100 mm csapadék hiányzik a fölső egy méteres rétegből. Az aszály jelei főleg az északkeleti országrészben továbbra is sokfelé mutatkoznak.

Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet jellemzően 8-12 fok között van az országban (nyugaton vannak alacsonyabb, míg északkeleten a magasabb értékek), és a mélyebb rétegek sem hidegebbek ettől. Ez megfelelő a kukorica vetéséhez. A növények ott, ahol kaptak legalább 15-20 mm csapadékot, fellélegeztek és szépen fejlődhetnek, viszont egyelőre nem érkezik csapadék-utánpótlás, így az aszályprobléma a délnyugati országrész kivételével ismét országszerte visszatér. Jelenleg sokféle gyümölcsfa virágzik, a múlt heti hűvös, többször esős idő nem kedvezett a fejlődésüknek. Ezen a héten a melegedő, napsütéses időjárás már jó lenne, de többfelé várható hajnalban fagy és az időnként erős szél jelentősen hátráltatni fogja a beporzó rovarok munkáját.

Ezen a héten alapvetően száraz, kissé melegedő, szeles idő lesz. Kedd estétől csütörtökig előfordulhat elszórtan kisebb zápor, de a heti csapadékösszeg területi átlagban 2 mm alatt valószínű. A talaj vízkészlete a héten csökkenni fog: északkeleten, ahol alig van a talajban nedvesség, ott 1-2 mm-t, míg nyugaton 10-15 mm-t. Gyakran lesz élénk, többször erős az északkeleti szél, mely miatt a növényvédőszeres permetezést jól meg kell tervezni. A nappali hőmérséklet kedden és szerdán 15 fok közelében, majd csütörtöktől jellemzően 16 és 21 fok között alakul majd az országban. Kedden és szerdán reggel a szélcsendes helyeken fagy is várható, melyről részletes térkép itt elérhető. Kedden reggelre valószínű a jelentősebb, ekkor néhol akár -5, -6 fok is előfordulhat. Az 5 cm-es talajhőmérséklet a héten kissé emelkedik.

További részletek itt.


(forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám