`

A növényvédő szerek uniós engedélyezési eljárását átláthatóbbá, a felelősségi területeket egyértelműbbé tévő tervről szavazott az Európai Parlament szerdán.


A képviselők szerint nyilvánosan hozzáférhetővé kellene tenni a növényvédő szerek engedélyezési eljárása során felhasznált tanulmányokat, köztük a vonatkozó adatokat és a növényvédő szerek felhasználására vonatkozó információt. A parlament többek között e javaslat támogatásával fogadta el 526 szavazattal, 66 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett a peszticidek uniós engedélyezési eljárásával foglalkozó különbizottság végső jelentését.

Az eljárás során az engedélyért folyamodó gyártóknak nyilvánosan elérhető adatbázisban kellene rögzíteniük, hogy milyen vizsgálatokat kívánnak elvégezni. A folyamatnak tartalmaznia kell egy „észrevételezési időszakot” is, amelynek során érdekelt felek további adatokkal szolgálhatnak annak érdekében, hogy a döntő hatóságnak minden releváns információ a rendelkezésére álljon. A képviselők a veszélyeztetett csoportok védelmét szolgáló szabályok bevezetésére kérte az Európai Bizottságot, valamint arra, hogy vessen véget a nagy távolságra eljutó peszticidek alkalmazásának az iskolák, gyermekgondozási létesítmények, játszóterek, kórházak, szülészeti klinikák és gondozási otthonok közelében.

A növényvédő szer forgalomba hozatala után hatékonyabban nyomon kellene követni annak hatását, az Európai Bizottságnak pedig járványtani vizsgálatot kellene folytatnia a növényvédő szerek emberi egészségre gyakorolt konkrét hatásáról – fogalmaztak a képviselők. Javaslatuk szerint szisztematikusan át kellene tekinteni a glifozátra vonatkozó összes tanulmányt azzal kapcsolatban, vajon rákkeltő-e az anyag. Továbbá a talajban és a felszíni vizekben lévő szermaradékra pedig határértéket kellene megállapítania a Bizottságnak.

A képviselők úgy vélték, az átláthatóság hiánya és az érdekellentétek miatt vitatható az a rendelkezés, amelynek értelmében az engedélyért folyamodók dönthetik el, mely tagállam illetékes hatóságát kérik fel az egyes hatóanyagok jóváhagyásáról szóló döntésre. A döntésről aztán tagállami hatóság tájékoztatja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságot. A parlament ezért felkéri a Bizottságot, hogy a meghosszabbítás iránti kérelmek elbírálásával ne a korábbi értékelésért felelős tagállam hatóságát, hanem egy másik hatóságot bízzon meg. A képviselők végül hangsúlyozták: a tagállamoknak és a Bizottságnak nyilvánosságra kellene hozniuk a végrehajtási szabályokról szóló viták részletes jegyzőkönyveit és a szavazatok listáját.

 


Előzmények

Kilenc évvel a növényvédő szerekről szóló rendelet (az 1107/2009/EK rendelet) elfogadását és egy a növényvédő szerekben használt hatóanyag, a glifozát engedélyének meghosszabbítása körüli vitát követően az Európai Parlament 2018. február 6-án határozatot fogadott el a peszticidek uniós engedélyezési eljárásával foglalkozó különbizottság (az ún. „PEST különbizottság”) létrehozásáról. A PEST különbizottságnak a parlament 2018. február 6-i határozatában előírt megbízatása értelmében a peszticidek uniós engedélyezési eljárásának egészét vizsgálnia kellett.



(forrás: EP)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám